Tech

Hivatalos: pillecukor lett az Android 6.0

A Google legfrissebb mobil operációs rendszerének most végre hivatalosan is felfedték a nevét.

Az 1.0-ás, illetve az 1.1-es Android kiadás egyszerűen még csak Alpha és Beta névre hallgatott, ezt követően azonban minden egyes release valamilyen édes finomságról kapta az angol becenevét, még pedig ábécé sorrendben. Így látott napvilágot a Cupcake, a Donut, az Eclair, a Froyo, a Gingerbread, a Honeycomb, az Ice Cream Sandwich, a Jelly Bean, a KitKat és legutóbb tavaly ősszel a Lollipop. Könnyen kikövetkeztethető volt, hogy ezt követően valamilyen “m” kezdőbetűs nyalánkság nevét veti majd be a Google, és most már azt is tudni, hogy pontosan melyikét.

A szokásos éves Google I/O konferencián idén májusban bejelentett Android M-ről most kiderült, hogy végül is Marshmallow becenévre hallgat, és a vállalat székháza előtt máris kikerült egy új zöld robotszobor, mely a kezében egy ilyen pillecukor édességet szorongat. Ezenkívül arra is fény derült, hogy a közelmúltban megjelent híradásokkal ellentétben mégsem Android 5.2, hanem Android 6.0 az új szoftver verziószáma.

A korábbiaknál jobb teljesítménnyel, szerényebb fogyasztással és számos új funkcióval, így például natív ujjlenyomat szenzor támogatással támadó Android 6.0 Marshmallow vadonatúj Developer’s Preview változata már el is érhető a különböző Nexus készülékre a fejlesztők számára, és a Google közlése szerint ez már az utolsó kiadás a várhatóan ősszel érkező végleges verziót megelőzően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik