Tech

Digitális amnézia: butulunk az okos kütyüktől

A telefonszámokra már alig emlékszünk és szinte minden emlékünk valamilyen kütyün vagy a felhőben figyel.

A “Google Effect”, vagyis digitális világunk hozadéka, melynek köszönhetően az információk halmaza elérhető online, beleértve személyes adatainkat is, hatással van a memóriánkra, derült ki a Kaspersky Lab új kutatásából. A tanulmány megállapította, hogy az európai internethasználók többsége nem emlékszik a fontos telefonszámokra, sem a gyermeke számára (53%), sem a gyerekek iskoláinak (90%) vagy a munkahelyének (51%) a telefonszámára. Körülbelül a harmaduk nem tudta felidézni a partnere számát, és 10-ből 4-en nem emlékeztek gyerekkori otthoni vonalas telefonszámukra.

A kutatásában 6000 16 éves és idősebb fogyasztó vett részt, Európa hat országából. Az eredmények azt mutatják, hogy nem vagyunk képesek fontos információkat memorizálni, ami annak köszönhető, hogy ezt a feladatot olyan digitális eszközökre bízzuk, mint például az okostelefon. A megkérdezett 16 és 24 év közötti fogyasztók majdnem fele (43%) azt mondta, hogy az okostelefonjában tart szinte minden információt, amire szüksége van.

 

A kutatók ezt a jelenséget digitális amnéziaként definiálják: az információk elfelejtése a digitális eszközök használatának köszönhető. Mivel ezek tárolják számunkra a szükséges adatokat, így már feleslegessé válik a memorizálásuk. A tanulmány szerint a digitális amnézia minden korcsoportot érint, férfiakat és nőket egyaránt.Nem meglepő módon a tanulmány azt is megállapította, hogy a digitális eszközökön és okostelefonokon tárolt adatok elvesztése vagy illetéktelen kezekbe kerülése nagyon sok felhasználót rosszul érintene. Tízből négy nő – és ugyanez az arány a 16 és a 24 év közötti korosztályban – mélységesen szomorú lenne, ha az eszközein tárolt emlékek végleg elvesznének. Négyből egy nő és a fiatalabb válaszadók teljesen kétségbeesnének, mivel ők csak az eszközeiken tárolják képeiket és a kapcsolati adataikat.

Ennek fényében különösen aggasztó, hogy a digitális eszközökre való egyre növekvő mértékű támaszkodás és az emlékek esetleges elvesztése okozta mély érzelmi hatás ellenére sem védik a fogyasztók Európa-szerte megfelelően az eszközeiket, és nem gondoskodnak az informatikai biztonságról, derült ki a felmérésből. Az okostelefonok és a táblagépek különösen rosszul védettek: csak minden harmadik okostelefon tulajdonos (36%) telepít extra informatikai adatvédelmi szolgáltatást, és csak egynegyedük (23%) teszi ezt meg tabletjével. Egyötödük (21%) pedig egyáltalán nem védi eszközét semmilyen kiegészítő biztonsági programmal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik