Tech

Magyarországot a Windows 7 uralja

Hamarosan érkezik a Microsoft vadonatúj operációs rendszere, most azonban még a Windows 7 dominál a hazai piacon.

A Microsoft tavaly ősszel leplezte le az új Windows 10 operációs rendszert, melynek végleges változata július 29-én lát majd napvilágot, illetve jó ideje nyílt titok, hogy a megjelenést követő első évben minden Windows 7, illetve Windows 8.1 felhasználó teljesen ingyen és bérmentve frissíthet majd Windows 10-re. Ennek kapcsán most áttekintjük, hogy jelenleg melyek hazánk legnépszerűbb operációs rendszerei.

A Gemius Rankings legfrissebb adataiból kiderül, hogy hazánkban jelenleg messze a 2009-es keltezésű Windows 7 a legszélesebb körben használt operációs rendszer, melynek piacrésze 46,8 százalékra tehető. Érdekesség, hogy a tavaly ilyenkor még 51,3 százalékon állt Windows 7 “mainstream” támogatása idén január 13-én hivatalosan véget ért.

A képzeletbeli ezüstérem a még sokkal régebbi, 2001-ben debütált Windows XP nyakában lóg, melynek piacrésze azonban az utóbbi időkben jelentősen zsugorodott: míg tavaly nyáron még 22 százalékon állt a jó öreg XP, addig most már csak 13 százalékot tudhat magáénak. Csak ezután következik a sorban a Windows 8.1 a maga 10,3 százalékos piacrészével, illetve az 1,3 százalékos Windows 8 – ez az aktuálisan legújabb Microsoft platform összesen 11,6 százalékos piacrésszel rendelkezik. A Windows 7, illetve a Windows 8.1/8 összesen 58,4 százalékos részesedésű, vagyis elméletileg tízből hat magyar ingyen frissíthetne a még az idén érkező Windows 10-re. Most már csak azt lenne jó tudni, hogy hazánkban vajon milyen lehet a legális és illegális Windows-ok egymáshoz képesti aránya. Az összevont toplistán mobil fronton a 17,6 százalékos Android vezet, melyet az 5,8 százalékos iOS követ a sorban – a Windows Phone mindössze 1,1 százalékot tudhat magáénak.

A Gemius Rankings az operációs rendszerek rangsorát a magyarországi internetezők magyar webhelyeken történő látogatásai alapján állítja össze – a rangsort olyan webhelyek oldalletöltés számai alapján állítják fel, amelyek részt vesznek a gemiusTraffic kutatásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik