Tech

Feltámad a Google Glass okosszemüveg

A legfrissebb híradások szerint a Google hamarosan előrukkol majd az újgenerációs viselhető kütyüjeivel.

A Google idén év elején jelentette be, hogy a Google Glass nevezetű okosszemüveg projekt az addigi formájában véget ért: az ezt megelőzően csak korlátozott darabszámban piacra dobott kütyüt sok mindenért lehetett szeretni, de 1500 dolláros csillagászati ára, illetve a vártnál rövidebb üzemideje miatt egész biztosan nem. Ennek ellenére a Google Glass sztori hamarosan tovább fog folytatódni.

Massimo Vian, a Google-lel tavaly együttműködési szerződést kötött Luxottica szemüveggyártó cég első embere nemrégiben azt nyilatkozta, hogy hamarosan fel fog tűnni a színen a Google Glass következő generációs kiadása. Az olasz vállalat vezetője elárulta, hogy a Google Glass 2.0 fejlesztése már javában folyik, sőt, nemrégiben már a Google Glass 3.0 tervezésébe is belekezdtek a Google mérnökei.

A legfrissebb pletykák szerint az új okosszemüveg az elődjénél nagyobb méretű képmegjelenítőt vonultat fel, mely a korábbiaknál kényelmesebb használatot biztosít, azt viszont nem tudni, hogy a felbontás vajon növekszik-e. A számítási feladatokat egy az Android Wear okosórákban lévő chipseteknél magasabb órajelű Intel Atom processzor végzi el, ezenkívül pedig említést érdemel még a dual-band Wi-Fi, a megnövelt kapacitású integrált akkumulátor, illetve az opcionális külső akksi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik