Tech

Egy frissítés, amitől megtáltosodik a fotómasina

A Samsung tükör nélkül és nagy felbontású gépe most egy komoly frissítést kapott.

A Samsung ősszel jelentette be eddigi legnagyobb tudású MILC fényképezőgépét, az NX1-et, melyhez most egy igen jelentős frissítés jött ki. Az 1.3-as verziószámú firmware telepítését követően jelentősen megnő a szenzor kiolvasási sebessége, ennek köszönhetően pedig látványosan javul az 1920×1080 pixeles felbontású és 60 képkocka/másodperc sebességű videófelvételek minősége: a részletesség nő, a képzaj pedig csökken. Újdonság továbbá a natív Full HD 120 fps üzemmód megjelenése, ezenkívül pedig jelentősen továbbfejlesztették az autofókusz rendszert is.

 

Az NX1 “lelke” nem más, mint egy APS-C méretű BSI-CMOS képérzékelő, mely 31 millió képpontot vonultat fel. A legnagyobb választható felbontás 28 megapixel (6480×4320 képpont), a fényérzékenység ISO100 és ISO51200 között állítható, a képarány 3:2, 16:9, illetve 1:1 lehet, a képfeldolgozásról pedig egy nagyteljesítményű DRIMe 5 processzor gondoskodik. A minden körülmények között villámgyors és szuperpontos élességállításról az NX AF System III gondoskodik, mely a gyártó közlése szerint a Samsung valaha készült leggyorsabb autofókusz rendszere. A nem kevesebb mint 205 fázisdetektálós AF-pont a képkocka 90 százalékát lefedi, az AF-segédfény révén pedig még rossz fényviszonyok mellett sem okoz gondot akár 15 méteres távolságra is élességet állítani.

 

A fémvázas készülék mozgatható Super AMOLED érintőkijelzője 3 colon 1,036 millió alpixelt vonultat fel, ezenkívül pedig egy 100 százalékos lefedettségű és 2,36 millió szubpixeles EVF-et is kapunk. A sorozatfelvevő még folyamatos autofókusz mellett is simán hozza a 15fps-es sebességet, a videófelvevő számára pedig az Ultra HD felbontás (24 fps) jelenti a plafont. Említést érdemel továbbá a teljesen manuális üzemmód, a RAW támogatás, az SD memóriakártya slot, illetve a Wi-Fi és Bluetooth támogatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik