Tech

Zűrzavar: mégsem lesz ingyenes a tesztelőknek a Windows 10

A Microsoftnál a jelek szerint mostanság igencsak komoly kommunikációs zűrzavar uralkodik.

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a Microsoft bejelentette: a Windows 10 még nem végleges jelenlegi tesztverzióját próbálgatók július végén ingyen megkapják majd a szoftver normál licences végleges változatát. Ezen információt a Microsoft először több csatornán keresztül is megerősítette, majd pedig hirtelen 180 fokos fordulatot vett a cég kommunikációja, ugyanis a legfrissebb álláspont szerint a Windows Insider programban történő részvétel, vagyis a Windows 10 tesztelgetése nem arra való, hogy a jelenleg még Windows XP-t vagy Vistát használók ingyen lecsaphassanak majd a Windows 10 végleges változatára.

A jelenleg elérhető legfrissebb, 10130-as buildszámú Windows 10-et használók július 29-én ugyan teljesen ingyen és bérmentve, illetve abszolút legálisan frissíthetnek majd a végleges Windows 10-re, ez azonban nem jelenti azt, hogy normál licencet kapnak hozzá. Ezek a felhasználók ugyanis csak akkor tarthatják meg a Windows 10 RTM kiadását, ha továbbra is vállalják a Windows Insider programban történő részvételt, és ezzel elfogadják, hogy az RTM megérkezését követően is automatikusan feltelepül majd a gépükre a Microsoft összes bétás, tehát adott esetben nem túl megbízható és stabil fejlesztése, és ily módon folyamatosan megújul a limitált időre kapott, nem teljes értékű licencük.

Amennyiben úgy dönt valaki, hogy kilép a Windows Insiderből, akkor kényszerű lesz feltelepíteni a gépére a korábbi legális Windows XP-jét vagy Windows Vistáját. A legális Windows 7-et, illetve Windows 8.1-et használók a korábbi álláspontnak megfelelően ingyen válthatnak majd Windows 10-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik