Tech

Jól fogynak az SUHD szupertévék

A Samsung legújabb felsőkategóriás televíziós készülékei iránt komoly érdeklődés mutatkozik a piacon.

A Samsung az év elején Las Vegasban megrendezett CES szakkiállításon jelentette be első SUHD televíziós készülékeit, melyek Dél-Koreában már február közepe óta kaphatóak, és április elején Magyarországon is megkezdődött a kereskedelmi forgalmazásuk. A gyártó most arról számolt be, hogy Dél-Koreában a napokban már el is adták a tízezredik ilyen készüléket.

 

Azt egyelőre nem tudni, hogy hazánkban az elmúlt 2 hónapban hány ilyen termék talált gazdára, az viszont nyílt titok, hogy Magyarországon 2014-ben a Samsungnál házon belül 4-5 százalékos részesedést értek el az UHD készülékek, 2015-ben pedig várhatóan már 12-15 százalékot fognak bezsebelni. Érdekesség, hogy Európában jelenleg 43 colos az eladott tévék átlagmérete, mely évente átlagosan 1,5 colos növekedésen megy keresztül. Mi legutóbb a gyártó egyik 55 colos felsőkategóriás ívelt 4K tévéjét fogtuk vallatóra, melynek tesztje itt olvasható.

A vadonatúj SUHD termékcsalád legkisebb példányai 55 colos képátlóval rendelkeznek, de ha esetleg ez túl kicsi lenne, akkor a termékskálában többek közt 65, 78 és 88 colos gigantikus modellek is találhatók – a legdrágább példány ára mintegy 7 millió forint. A 4K felbontású új készülékek ívelt kialakításúak és a legújabb Tizen operációs rendszert futtatják.

De pontosan miről is szól ez a bizonyos SUHD? Nos, az ezekben a készülékekben található félvezető nanokristályok mérettől függően különböző színeket bocsátanak ki, így különlegesen élénk és valósághű árnyalatokat láthatnak a nézők. A gyártó szerint az SUHD modellek a hagyományos televíziókhoz képest 64-szer több színt képesek megjeleníteni, azonban ehhez természetesen a megfelelő 10 bites tartalmakra is szükség lesz. A tévék automatikusan elemzik a megjelenítendő képek fényerejét, minimalizálva a többletenergia felhasználást, miközben élesebb kontrasztot és mélyebb fekete színeket biztosítanak, ráadásul a maximális fényerő a korábbiaknál 2,5-szer nagyobb lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik