Tech

Évek óta lejött a videójátékokról? Most visszaszokik!

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2015. 06. 16. 12:10

Nagy visszatérések és csodás újdonságok: Los Angelesben megmutatták, mivel játszunk a következő évben. Mi is megmutatjuk a legjobb és legérdekesebb címeket egy videókkal bőven megszórt összeállításban.

Az idei E3 (teljes nevén Electronic Entertainment Expo) elvben nem más, mint az eddigiek, a nagy stúdiók bemutatják legújabb játékaik előzeteseit, a játékosok pedig vérmérsékletükhöz mérten reagálnak rá, majd elkezdik félretenni a malacperselybe a pénzüket a kiválasztott cím megjelenéséig (vagy bevésik a naptárba, mikortól kezdhetik keresgélni torrenten, khm…). Mégis, valahogy az idei show eddigi ideje alatt sikerült olyan játékokat és újdonságokat bejelenteni, ami még azok szívét is megdobogtathatja, akik szerint a mai játékok már nem az igaziak, vagy akik már évek óta csak Excel-pöcögtetésre használják a PC-t.

Nagy visszatérők

Erősen nyitott a Bethesda kiadó, akik nem is egy rég várt folytatásról rántották le a leplet. Mielőtt jönnének a hőbörgők, hogy a filmek mellett már ez a világ is csak a sokadik részekről szól, nézzük a két legfontosabb érvet a folytatások mellett. Elsőként itt a belsőnézetes akciójátékok ősének számító Doom újgenerációs felélesztése, a Doom 4, melyből játék közben felvett videókat mutattak. Hol van már a pixeles, darabos, korlátozott mozgásterű ős, itt aztán mindent lehet: az űr-horror lövöldében a grafikai orgia mellett ráadásul extra tömény az akció. Kiskorúaknak és érzékenyeknek nem ajánljuk, az adrenalinlöketre vágyóknak viszont igazi csemege lesz. Viszont a végleges változat csak jövő tavasszal érkezik, bár a szerencsések már korábban, valamikor a tél folyamán kipróbálhatják majd a játék béta verzióját.

Ami viszont talán még jobban felcsigázott mindenkit, még azokat is, akik a játékokban sokkal többet keresnek az akciónál és a lövöldözésnél, az egy másik legenda feltámasztása. A poszt-apokaliptikus világban játszódó Fallout sorozatról van szó, amelynek szintén a negyedik részét mutatták be.

Az eddigi részek is az igényes, kifinomult történetvezetésről, a sok-sok órás (mit órás, inkább hetes, hónapos) játékidőről voltak híresek, ahol kalandozás, feladatmegoldás, gigantikus mennyiségű párbeszéd és akció tökéletes keveréke várt az atomháború után több száz évvel az óvóhelyekről előmerészkedő kutatók és a felszínen maradt mutánsok új-középkori szintre visszasüllyedő világban. A legújabb rész ismét egy újabb nézőpontból közelít, a bevezetőben még azt is láthatjuk, hogyan menekültek a katasztrófa idején az egyik óvóhelyre, hogy aztán a játékban egy 200 évvel később (talán hibernálásból, vagy más “tartósításból”) egyedül ébredő túlélő szerepében merészkedjünk ki a teljesen megváltozott világba.

A következő videóban láthatunk részleteket a hihetetlenül részletes karaktergenerálásról, a sztori elejéről, és villanásokat a kalandozás közben tapasztaltakról is. Most már csak november 10-ét kell kivárni, amikor hivatalosan is megvásárolható lesz a Fallout 4.

Addig sem unatkozhatunk, egyrészt ugyanis kijött egy ingyenes, mobilos minijáték: a Fallout Shelter egyelőre iOS alá érhető el, és hamarosan érkezik az androidos verzió. A Fallout 4-re “felkészítő” játékocska egyfajta mini-stratégia, melyben egy menedéket építhetünk fel, és menekülteket befogadva menedzselhetjük a túlélő-kolónia működését.

Ja, és még egy Fallout-hír: már azt is bejelentették, hogy a játék extra gyűjtői kiadásához mellékelnek egy ikonikus eszközt, a kalandokból megismert Pip-Boy-t, ami a játékban egy csuklóra szerelhető személyi asszisztens, egyfajta poszt-apokaliptikus okoskarkötő. A novemberben kapható változat trükkje az, hogy tulajdonképpen egy csuklóra szerelhető tokról van szó, amelybe saját okostelefonunkat pattinthatjuk be, amelyen a játékban szereplő Pip-Boyt imitáló alkalmazás fut. Sokak számára (beleértve a cikk íróját) ez az eddigi legötletesebb gyűjtői kiadás.

Ne feledkezzünk meg még a Bethesda harmadik nagy durranásáról, amely a Dishonored című lopakodós kaland második része. A néhány éve kiadott első részben egy viktoriánus Angliához hasonló, ám mágiával is felvértezett idegen világban jártunk, ahol az esztelen gyilkolászásnál sokkal fontosabb és célravezetőbb volt a lopakodás és a gondosan megtervezett akciók kivitelezése. Steampunk és varázslat okos akcióval fűszerezve, a rajongók máris imádják, pedig jövő tavaszig mindenképpen várniuk kell a megjelenésre.

A Microsoft sem nyúlbogyóval gurigázott, bemutatta az Xbox konzolok legnagyobb sorozataként számon tartott Halo legújabb részét, a Guardians-t. Az epikus sci-fi akcióban többek között kooperatív mód is lesz, így három barátunkkal közösen is nekivághatunk a világ megmentésének. A többjátékos módban pedig 24-en eshetnek egymásnak.

Szintén a Microsofttól érkezik az Xboxos autóverseny-sorozat, a Forza hatodik része, ami az alábbi előzetes alapján méltán pályázhat az eddigi legszebb autós játék címére. Tessék nagy felbontásban nézegetni, és súlyos férfikönnyeket hullatni. Szeptember 15-én pedig beszerezni Xbox One-ra.

Kell persze rivális is: a bukdácsoló színvonalú Need for Speed sorozatot most egy elegáns mozdulattal nem következő sorszámmal folytatja, hanem gyakorlatilag újraindítja az Electronic Arts. November 3-án kiderül, megszorongatja-e a Forzát (ami mondjuk azért mindenképpen esélyes, mivel a Microsoft versenye Xbox-exkluzív lesz, az NFS viszont multiplatform).

Folytatódik a Tomb Raider sorozat is, ráadásul jó érzékkel a Lara Croft “előéletéről” szóló vonalon haladunk tovább. Tehát a Rise of the Tomb Raider sem a minden akadályon könnyen átlendülő, mellvillantó Larát mutatja, hanem a még bizonytalan, fiatal kalandorpalántát. November 10-től lehet ráugorni. Mármint a játékra, nem Larára.

Jön egy új Ghost Recon epizód is, a taktikai akciójátékban ezúttal egy drogbáró és magánhadserege ellen vezethetjük harcba kis egységünket, és mi magunk dönthetjük el, hogy lopakodva, esetleg kütyükkel, vagy frontális támadással járunk a dolgok végére.

Direkt a “sokadik részek” összeállítás végére hagytuk azt a címet, amit talán a legtöbben várnak: a Star Wars Battlefrontból most mutatták be az első olyan videót, amely már játék közben készült jelenetekből áll. A klasszikus Hoth-i csatát láthatjuk, lázadó és birodalmi oldalba is belekódtolva, a földről, X-szárnyúból, Tie-vadászból, és még lépegetőből is. Novemberben, tehát még az új mozifilm előtt érkezik a játék. Nem kérdés, hogy várjuk.

Az újdonság erejével

Lesznek persze ígéretes új címek is: vannak közöttük olyanok, amelyeket már várunk egy ideje, de akad a derült égből lecsapó típus is. Utóbbi kategóriába tartozik például a Microsoft által bejelentett Recore, amelyből egyelőre csak egy intro-videó érkezett, így még nem nagyon tudni, pontosan milyen játékmenetre is számíthatunk (igaz, az akció borítékolható). A kissé keleties stílus azonban jó előjel, és további garancia, hogy a projektet a legendás Mega-Man atyja felügyeli.

Régóta húzódik a Ubisoft által készített, Tom Clancy bestseller-író nevével fémjelzett The Division megjelenése, de most kaptunk egy új trailert, és ígéretet arra, hogy bár a végleges játék a jövő év március 8-ra csúszik, a béta verzió már idén decembertől elérhető lesz.

Az új Mad Max filmhez kapcsolódóan játék formájában is viszontláthatjuk a gázolajtól bűzlő poszt-apokaliptikus világot: a szeptemberben érkező akció hangulator strailere alá ráadásul az AC/DC húzza a kerékalávalót.

Szintén friss cím az Electronic Arts-tól érkező Unravel, amely egy kis fejlesztőcsapattól érkező, kifejezetten hangulatos platformjáték, akár kisebbeknek is. A gombolyag-figura ugrálós-mászkálós kalandjairól készült első videó olyan szinten szívmelengetőre és cukira sikerült, hogy még a hardcore játékosok is elmorzsolhatnak rajta néhány könnycseppet.

A Ubisoft egy új, hátsónézetes akciójátékot is leleplezett: a For Honor történelmi korokba repít vissza, ahol csapatokban küzdhetünk egymás ellen. Egyelőre vikingek, szamurájok és középkori lovagok biztosak, de ki tudja, mi jön még.

Nagyot tarol az Xbox

Az idei E3-at egyelőre “ellopta” a Microsoft a riválisok, főképp a Sony elől, hiszen óriási bejelentéseket robbantottak az Xbox One konzollal kapcsolatban. Egyrészt bejelentették, hogy az Xbox One az év végétől mégiscsak kompatibilissé válik az előző generációs konzolra, az Xbox 360-ra kihozott játékokkal, ráadásul teljesen ingyen.

Szintén erős ráncfelvarrást kap a legújabb játékvezérlő, melyet saját játékstílusunknak megfelelően teljesen testre szabhatunk cserélhető komponensekkel és állítható érzékenységgel.

Végül pedig a Microsoft által nemrég megvásárolt bányászós-építős “virtuális legó”, a Minecraft kapcsán hüledezhettünk. A holografikus kiterjesztett valóságot a környezetünkbe építő okosszemüveg, a HoloLens funkcióit a játékhoz kapcsolódva mutatták be. A szemüveg gyakorlatilag a valós térbe helyezi a Minecraft világát, amellyel akár úgy is interakcióba léphetünk, mintha tényleg egy legóvárat építenénk saját kisszobánkban. Mutatjuk mindezt videón, amelyban nagyjából a 45. másodperctől azt is láthatjuk, milyen érzés lesz HoloLens-en keresztül játszani.

Természetesen csak a legnagyobb, és legérdekesebb újdonságok bemutatására szorítkoztunk, de voltak még bőven újdonságok, így a következő E3-ig tartó év alatt mindenkinek lesz mivel játszania.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.