Tech

Az LG G4 kamerája még kiváló elődjére is ráígér

Az LG új csúcskészülékének londoni bemutatóján személyesen próbáltuk ki a komoly tudású eszközt, amelynek fényképező tulajdonságai megérdemlik, hogy külön is értekezzünk róla.

Az LG G4 bemutatóján szerzett személyes tapasztalatokat és a telefonnal kapcsolatos minden részletet a Mobilport alatti cikkünkben vesézünk ki, ám a bőrborítású, felsőkategóriás eszköz fotós képességei önmagukban is megérnek egy misét, így a Technet Megapixel rovatában külön is boncolgatjuk az újdonságokat.

Több fényt!

Míg a G3 hátsó kamerájában egy 13 megapixeles képérzékelő található, addig a G4-ben már egy 16 megapixeles felbontású új szenzor figyel, melyet házon belül az LG Innotek fejlesztett ki. Az f1,8-as objektív és az újgenerációs képérzékelő révén a G4 kamerája mintegy 80 százalékkal több fényt képes magába engedni, mint a G3 fénylesője. Ennek köszönhetően rossz fényviszonyok mellett is kiváló fotók készíthetők, jelentősen kisebb képzaj mellett. Az f2,2-es obiknál 49 százalékkal, az f1,9-eseknél pedig 11 százalékkal nagyobb fényerőt úgy sikerült elérni, hogy a G4 objektíve kétszer akkora méretű, mint a G3-é, ezenkívül pedig fontos megjegyezni, hogy az objektívben a megszokottól eltérően nem négy, vagy öt, hanem hat darab, igen nagy pontosságú lencsetag található. A képérzékelő mérete 1/2,6 colra nőtt, vagyis az elődhöz képest e tekintetben 40 százalékos növekedésről beszélhetünk.

Az OIS 2.0 nevet kapott optikai képstabilizátor immár nem kettő-, hanem háromtengelyes, és az LG szerint az iparág legjobb minőségű stabilizálásra képes. Világelső újdonságként színspektrum szenzor is került a fedélzetre, mely fejlett fény- és objektumérzékelésre képes. A témát akár 0,276 másodperc alatt élesre állító lézerfókuszos kamera automatikusan érzékeli, hogy kinti vagy benti körülmények mellett fotózunk és úgy állítja be a képrögzítést, hogy a színek minden esetben pontosak legyenek. A haladó fotósok számára mindenképpen jó hír, hogy a kamera felhasználói felülete végre manuális beállítási lehetőségeket is felvonultat: immár szabadon állíthatjuk nemcsak a fényérzékenységet és a fehéregyensúlyt, hanem akár a záridőt is (maximum 30 másodperc), ezenkívül pedig immár a RAW formátum is támogatott. Panorámaképeink immár akár 100 megapixelnél is nagyobb felbontásúak lehetnek.

 

Szelfizés és új fotós funkciók

A frontkamerát sem hagyta érintetlenül az LG, melynek eredményeképp a felbontás 2 megapixelről 8 megapixelre katapultált, illetve egy ultravékony, mindössze 0,1 milliméteres infravörös szűrőt is pakoltak a 4K videófelvételre is képes szenzor elé. Ez utóbbi az ígéretek szerint a korábbiaknál természetesebb és valósághűbb színű felvételek elkészítését teszi lehetővé.

Az új Quick Shot funkció révén minden korábbinál gyorsabban készíthetünk fotókat: az exponáláshoz elegendő kétszer gyorsan a hátoldali hangerő csökkentőgombra nyomni, és ez a funkció akár a készülék stand-by üzemmódjában is használható. A Gesture Interval Shot lényege, hogy az akár egyszerű integetős gesztussal is kioldható szelfizéskor nem egy, hanem kapásból négy felvétel készül, melyek közül legalább az egyik jó eséllyel tetszeni is fog nekünk.

Az LG G4 további tulajdonságaiért, és egy rakás fotóért érdemes a mobilportos, teljes bemutatót végigböngészni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik