Tech

Elképesztő szupertévék a hazai boltokban

Nem sokkal a bejelentésüket követően máris piacra kerülnek hazánkban a legújabb SUHD készülékek.

A Samsung az év elején Las Vegasban megrendezett CES szakkiállításon jelentette be első SUHD televíziós készülékeit, melyek Dél-Koreában már február óta kaphatóak, azonban jó hír, hogy április elején Magyarországon is megkezdődik a kereskedelmi forgalmazásuk. A legkisebb példányok 55 colos képátlóval rendelkeznek, de ha esetleg ez túl kicsi lenne, akkor a termékskálában többek közt 65, 78 és 88 colos gigantikus modellek is találhatók – a legdrágább példány ára mintegy 7 millió forint lesz. A 4K felbontású vadonatúj készülékek ívelt kialakításúak és a legújabb Tizen operációs rendszert futtatják.

De pontosan miről is szól ez a bizonyos SUHD? Nos, az ezekben a készülékekben található félvezető nanokristályok mérettől függően különböző színeket bocsátanak ki, így különlegesen élénk és valósághű árnyalatokat láthatnak a nézők. A gyártó szerint az SUHD modellek a hagyományos televíziókhoz képest 64-szer több színt képesek megjeleníteni, azonban ehhez természetesen a megfelelő 10 bites tartalmakra is szükség lesz.

 

A tévék automatikusan elemzik a megjelenítendő képek fényerejét, minimalizálva a többletenergia felhasználást, miközben élesebb kontrasztot és mélyebb fekete színeket biztosítanak, ráadásul a maximális fényerő a korábbiaknál 2,5-szer nagyobb lett. A Hollywood egyik legismertebb filmstúdiójával, a 20th Century Fox-szal folytatott együttműködésnek köszönhetően a Samsung a közeljövőben olyan tartalmakat nyújt majd a felhasználók számára, amelyek megfelelnek az SUHD színvonalnak is, vagyis ily módon a tévékben rejlő lehetőségeket maximálisan ki lehet aknázni. Kérdésünkre a Samsung képviselői elmondták, hogy az idei esztendő második felében, illetve jövőre végre hazánkban is elkezdődik majd a különböző 4K tartalmak széles körben történő terítése.

 

Az egyedi módon bordázott hátfalú legújabb SUHD modellek mellett az úgynevezett normál UHD készülékek is megmaradnak a Samsung kínálatában, és ezek a modellek értelemszerűen jelentősen olcsóbbak felsőbb kategóriás társaiknál. A vállalat legkisebb méretű, Ultra HD felbontású televíziója 40 colos képátlóval bír, és akár ívelt kivitelben is elérhető. Mint azt a gyártó képviselőitól megtudtuk, a Samsung más-más rádiuszra görbíti a kisebb, illetve a nagyobb tévéit: míg az 50 colos és ennél nagyobb készülékek 4,2 méteres sugarúak, addig az 50 colnál kisebb példányok kereken 3 méteres sugárral rendelkeznek. A Samsung összes tévéje LED-es háttérvilágítású LCD technológiára épül, vagyis a gyártó egyelőre nem árul olyan OLED tévéket, mint amilyeneket az LG már 1,5 éve forgalmaz Magyarországon.

 

Magyarországon 2014-ben a Samsungnál házon belül 4-5 százalékos részesedést értek el az UHD készülékek, 2015-ben pedig várhatóan már 12-15 százalékot fognak bezsebelni. Érdekesség, hogy Európában jelenleg 43 colos az eladott tévék átlagmérete, mely évente átlagosan 1,5 colos növekedésen megy keresztül. Mi legutóbb a gyártó egyik 55 colos felsőkategóriás ívelt 4K tévéjét fogtuk vallatóra, melynek tesztje itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik