Tech

Bankkártya lett a buszjegy Szolnokon

Az okos város koncepció tovább bővült a Tisza partján. Elég a bankkártyát hozzáérinteni a busz termináljához, nincs több gyűrött fecni a zsebben.

Míg Budapesten még mindig a pénztárcába gyűrt bérlet-fecnikkel és az újabban egyenként nyomtatott, kezelhetetlen gyűjtőjegyekkel szerencsétlenkednek a tömegközlekedő utasok, Szolnokon szép csendben ezt is megoldotta a T-City program. A Magyar Telekom kezdeményezésében ezúttal a MasterCard, az OTP Bank és a NetLock közreműködött, a fejlesztés eredménye pedig az, hogy akár teljesen mellőzhetjük a hagyományos jegyvásárlást a szolnoki buszokon.

Az utasnak mindössze az olvasóhoz kell érintenie bankkártyáját a buszvezető fülkéje mellett elhelyezett eszközön. Ezután a rendszer fizetési tranzakciót kezdeményez, amely során levonja a kártyához tartozó számláról a menetjegy árát. Ha a kártyát a rendszer észlelte, akkor erről hangjelzés és szöveges visszajelzés tájékoztatja az utast az olvasón. Az így megvásárolt jegy a papíralapú menetjeggyel azonos értékű, tehát egyszeri utazásra szól, és 30 percig érvényes. Lejárt, letiltott vagy fedezethiányos bankkártyák esetén az olvasón megjelenő hibaüzenet informálja az utast és a buszvezetőt, hogy kártyája nem használható utazásra.

Utazási okmányként is a bankkártya szolgál, ezért az ellenőrök, hogy meggyőződjenek róla, hogy a jegyek érvényesek, az egyérintéses bankkártya adatok ellenőrzésére alkalmas eszközt használnak. Az eszköz megvizsgálja a bemutatott bankkártyával vásárolt jegyeket a háttér rendszerben, és visszajelzi azok érvényességét. Az ellenőrök csak a jegy adatait tudják ellenőrizni, a kártya banki adataihoz és azon keresztül az ügyfél adatokhoz nincs semmilyen hozzáférésük. A rendszer egyelőre tíz járművön működik, de tervezik a bővítését és kiterjesztését további járatokra. Szintén szerepel a tervek között, hogy napi, heti és havi bérletek esetén is lehetővé tegyék a hasonló jellegű bankkártyás vásárlást az utasok számára úgy, hogy nem kell előre eldönteni, hogy melyik megvásárlása lenne az utazó szempontjából a legelőnyösebb.

Szolnokon egyébként már évek óta működik a NetLock saját fejlesztésű kártyarendszere, a CityPass alapú T-City Szolnok Városkártya projektben a helyiek az előzetesen feltöltött városkártyájukat használhatják a papíralapú jegy vagy bérlet helyett a közösségi közlekedésben, illetve egyéb szolgáltatásokat és kedvezményeket is igénybe vehetnek a kártyával. Mostantól viszont a hagyományos bankkártyák bevonásával még tovább bővülhet az “okosan közlekedők” köre a városban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik