Tech

Boltokban a 30 méterig vízálló új Nikon

A japán gyártó vadonatúj strapabíró készülékével remek vízalatti felvételek készíthetők.

A Nikon 2014 elején jelentette be az AW120 típusjelzésű vízálló fényképezőgépet, melynek nemrégiben AW130 néven mutatkozott be az utódmodellje. A készülék az ígéreteknek megfelelően ebben a hónapban bukkan fel a kereskedések polcain: a 349 dolláros, vagyis átszámítva mintegy 100 ezer forintos újdonság forgalmazása március 19-én, vagyis most csütörtökön kezdődik meg.

A különböző színváltozatban készülő, GPS-vevős és Wi-Fi kompatibilis masina speciális burkolata és szigetelései révén minden további nélkül elviseli, ha használója mindenféle extra tok nélkül 30 méteres mélységben búvárkodik vele (előd: 18 méter), ezenkívül pedig egy 2,1 méter magasról történő véletlen földre pottyantás sem tesz benne kárt. A magasságmérő rögzíti a tengerszint feletti magasságot, ahol a felvétel készült (tartomány: -300 és 4500 méter között), a hidrobarométer pedig tárolja a víz alatti mélységre vonatkozó adatokat (tartomány: 0 és -20 méter között).

 

Az 1/2,3 colos méretű és CMOS technológiájú képszenzor segítségével maximum 16 megapixeles felbontású képek, illetve Full HD (1920×1080 pixel, 30 fps) videófelvételek készíthetők. A felvételek a 80 MB-os belső memóriában, illetve SD/SDHC/SDXC memóriakártyákon tárolhatók el. Az ötszörös átfogással rendelkező optikai zoom nagylátószöge 24 milliméteres, tele állásban pedig 120 milliméteres fókusztávolságot vonultat fel – az objektív fényereje f2,8-4,9. Az 1 centiméteres makró közelponttal rendelkező Nikon CoolPix AW130 fényérzékenysége ISO125 és ISO6400 között változtatható, a hátfalra szerelt 3 colos OLED kijelző pedig 921 ezer alképponttal rendelkezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik