Tech

Tablet-háború: 2015 már nem az iPad éve

Miközben az iPhone-ok minden korábbi rekordot megdöntenek, az iPadek eladási mutatói fokozatosan romlanak.

Az IDC piackutató cég legfrisebb előrejelzése szerint az idei esztendő folyamán várhatóan mintegy 60 millió tabletet fog értékesíteni az Apple, vagyis valamivel kevesebbett, mint 2014-ben, amikor is még globálisan 63,4 millió iPad fogyott.

Az IDC úgy véli, hogy az Apple tabletpiaci részesedése a tavalyi 27,6 százalékról idén 25,6 százalékra fog csökkenni. Miközben az Android lényegében stagnál idén (0,1 százalékot nő), addig a nagy nyertes a Microsoft-féle Windows lehet, melynek piacrésze 5,1-ről 7 százalékra nő az előrejelzések szerint. Míg 2014-ben 229,7 millió tablet fogyott, addig 2015-ben várhatóan 234,5 millió ilyen készülék talál majd gazdára világszerte.

Az Apple nemrég arról számolt be, hogy az elmúlt esztendő utolsó negyedévében globálisan mintegy 21,4 millió darab iPad fogyott. Első olvasatra igen impozánsnak tűnhet ez a mennyiség, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy 2013 hasonló időszakában még nem kevesebb mint 26 millió tabletet adott el az amerikai vállalat. Magyarul éves szinten több mint 21 százalékkal estek vissza az iPad eladások.

Az Apple legutóbb tavaly ősszel jelentett be tableteket, az elődjéhez képest minimális változtatásokat hozó iPad mini 3-at, illetve az iPad Air 2-t. Pletykák szerint az Apple legközelebb a 12,2-12,9 colos kijelzővel szerelt hatalmas új iPad Pro révén hallat majd magáról tablet fronton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik