Tech

Minden egyben: ilyen pendrive-ot még biztosan nem látott!

Ez a parányi hordozható adattároló többféle csatlakoztatási lehetőséggel van felvértezve, köztük a legújabbal is.

Az Apple legújabb eseménye, a legfrissebb MacBook bemutatása után a véleményvezérek máris hangosan kritizálni kezdték a tényt, hogy az almás laptopon csak egy USB-C csatlakozó kapott helyet. Tény, hogy a legfrissebb USB port már megszünteti azt az idegesítő tényt, hogy csak egy irányból dughatjuk bele a csatlakozót (nem is értjük, miért kellett erre ennyi évet várni), viszont az már sokak szemében nem számít jó pontnak, hogy mostantól az új MacBook mellé kötelező kellék lesz valamilyen átalakító. USB-C csatlakozós eszközből ugyanis nincs túl sok egyelőre – de a jelek szerint azért akadnak olyan gyártók, akik gyorsan reagálnak.

A világ első USB Type-C típusú csatlakozóval felvértezett pendrive-ját januárban a SanDisk jelentette be, a most debütált PhotoFast EVO C pedig a világ első olyan pendrive-ja, melyen egymás mellett ott figyel egy USB Type-A, egy USB Type-C, valamint egy Lightning port csatlakozó is.

 

Az újdonság egyik végén található az Apple által előszeretettel használt Lightning port, a másik oldalán pedig az USB Type-A csatlakozó, és egyedi megoldás, hogy ez utóbbiból lehet kicsúsztatni a szimmetrikus vadonatúj USB Type-C csatit. Az elméletileg maximum 5 Gbit/s-os adatátviteli sebességre képes PhotoFast EVO C legolcsóbb példánya 79 dollárba kerül és 8 GB kapacitású. A 16 GB-os, 32 GB-os, illetve 64 GB-os változat ára rendre 89, 109, illetve 149 dollár, és hamarosan érkezni fog az egyelőre ismeretlen árú, 128 GB kapacitású csúcsmodell is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik