Tech

Még okosabb lett a mindentudó csodahenger

Az Amazon otthoni digitális személyi asszisztense most újabb funkciókkal gazdagodott.

Mára eljutottunk arra a szintre, hogy az összes nagy okostelefon platform rendelkezik már valamilyen fejlett hangfelismerő szolgáltatással ellátott digitális személyi asszisztens funkcióval. Tehát immár semmi akadálya annak, hogy a telefonkunktól élő szóban kérdezzük meg, hogy milyen időjárás lesz holnap, vagy, hogy például ki az Egyesült Államok elnöke. Mostanság pedig az Amazon arra tesz kísérletet, hogy egy érdekes kütyüvel a nappalinkban honosítson meg hasonló funkciókat.

 

Az Amazon Echo nevet kapott, novemberben bejelentett készülék tulajdonképpen nem más, mint egy mikrofonokkal, hangszórókkal és persze némi elektronikával felvértezett hengeres kütyü, mely 23,5 centiméter hosszú, illetve 8,3 centiméter átmérőjű. Az Echót a szoba lényegében bármely részében el lehet helyezni, ugyanis a fejlesztők szerint bármilyen irányból képes felismerni a neki szegezett kérdéseket, melyekre természetesen azonnal löki is a válaszokat. Az Echo most egy jelentősebb frissítést kapott, melynek köszönhetően mostantól már a Spotify, az iTunes és a Pandora is vezérelhető egyszerű hangparancsok kimondásával – erre eddig csak az okostelefonunk nyomkodásával volt lehetőség. A frissítés telepítése egyébként semmilyen felhasználói beavatkozást nem igényel, vagyis az Amazon automatikusan nyomja ki az update-et az Echora.

 

Holnap esik majd az eső? Hány méteres a világ legmagasabb hegycsúcsa? Jövőre mikor lesz húsvét? Az Echo ilyen és ehhez hasonló, szóban (angolul) kimondott kérdésekre ad választ, ezenkívül pedig szóban utasítható arra, hogy kezdjen például zenelejátszásba, vagy, hogy állítson be egy reggeli ébresztést. A készülék “Alexa” névre hallgat, tehát minden kérdést és parancsot Alexának kell szegeznünk. A Bluetooth és Wi-Fi kompatibilis Amazon Echo egyébként akkor is felismeri a hangparancsokat, amikor éppen zenét játszik le a saját hangszóróin keresztül. Az Amazon Echót jelenleg csak meghívóval rendelkező felhasználók vásárolhatják meg: a prémium tagoknak 99 dollárt kell fizetniük az amúgy 199 dolláros hivatalos listaárú termékért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik