Tech

Kihasználják az Apple munkásait a BBC riportja szerint

A brit közmédia riporterei beépültek az informatikai óriás kínai és indonéz beszállítóihoz. A vállalat szerint folyamatosan dolgoznak a körülmények javításáért.

Nem teljesült az Apple-nek az az ígérete, hogy megvédi a termékeit előállító dolgozókat a kihasználástól – állítja a BBC, miután riportereik beépültek kínai gyárakba, ahol a cég termékeit állítják elő. Az Apple cáfolta a brit közmédia következtetéseit.

A BBC Panorama műsorában bemutatták, hogy a 12 órás műszakban dolgozó munkások annyira kimerültek, hogy elalszanak munka közben. Egy beépült riporternek 18 napot kellett dolgoznia egyhuzamban, holott többször is kért szabadnapot. Egy másik riporter arról számolt be, hogy tizenhatórás műszakja után már mozdulni se tudott, éhes volt, de nem bírt enni, a stressztől viszont elaludni sem.

Az Apple részéről nem nyilatkoztak a BBC-nek, de kiadtak egy közleményt, mely szerint egyetlen más cég sem tesz annyit a dolgozók biztonságáért, mint az Apple. „Együttműködünk beszállítóinkkal a problémák megoldásában, de tudjuk, hogy soha nem dőlhetünk hátra” – írták. A cég szerint teljesen megszokott, hogy a dolgozók pihennek a szünetekben, de ha bizonyított, hogy munka közben is elalszanak, azt kivizsgálják. Tájékoztatásuk szerint felülvizsgálták a dolgozók munkaidejét, ami átlagban 55 óra egy héten.

Tizenkét ember egy lepusztult lyukban

A kínai gyárakban uralkodó rossz munkakörülmények akkor keltették fel az érdeklődést, mikor 2010-ben az Apple legnagyobb beszállítójának, a Foxconnak 14 munkása lett öngyilkos. Ezután az Apple kiadott egy irányelvet a dolgozókkal való bánásmódra. De a BBC riportjából úgy tűnik, hogy ezt a cég másik beszállítójánál, a Pegatronnál semmibe veszik.

A túlóra hivatalosan önként vállalható, de a beépült riportereknek nem hagytak más választást. Sőt, a túlmunka után még kötelező gyűléseken kellett részt venniük, ezt az időt persze nem fizették ki nekik. A munkásokat lepusztult szobákba zsúfolták össze, szobánként tizenkét embert.

A Pegatron azt nyilatkozta, hogy kivizsgálják a Panorama műsorban szereplő állításokat és megteszik a szükséges lépéseket. „A dolgozók biztonsága és jóléte elsődleges számunkra. Szigorú előírásokat hoztunk, folyamatosan képezzük vezetőinket és dolgozóinkat, emellett rendszeresen független felülvizsgálatot tartunk üzemeinkben, hogy módot találjunk a körülmények javítására” – állították.

Bármikor rájuk omolhat

A BBC ellátogatott Indonéziába is, ahol az Apple készülékeihez felhasznált ónt bányásszák. Noha a vállalat hangsúlyozta, hogy etikus módon szerzi be az alapanyagokat, a riporterek lerántották a leplet arról, hogy illegális forrásból származó áru is bekerülhet. Döbbenetes dolgot találtak: veszélyes körülmények között gyerekek puszta kézzel bányásszák az ónt, miközben bármikor eltemetheti őket a homok vagy az iszap.

A 12 éves Rianto az apjával dolgozott egy több mint húszméteres homokfal tövében. A riportereknek elmondta, aggódik amiatt, hogy rájuk omolhat. „Ez bármikor előfordulhat” – közölte. Rábukkantak egy bandára is, ami begyűjti az illegálisan dolgozó bányászoktól az ónt, majd eladja egy olyan cégnek, amely az Apple beszállítói listáján szerepel.

Az Apple szerint bonyolult a helyzet, a bányászok és a beszállítók közt több közvetítő van. „A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha egyáltalán vásárolnánk többet Indonéziából, de ettől nem lesz jobb az ottani helyzet. Ezért úgy döntöttünk, hogy maradunk és megpróbáljuk segíteni a körülmények javítását” – állították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik