Tech

Ingyen internet az öreg telefonfülkékből

Van ahol adóval sújtanák az internetet, és van ahol ingyen biztosítják azt lényegében bárki számára.

A mobiltelefonok térnyerését követően az utcai telefonfülkék többsége manapság már csak napi néhány vendéget fogad magába, ez azonban nem jelenti azt, hogy a mára már több szempontból is túlhaladott fülkéket ne lehetne valamilyen módon hasznosítani. Vegyük rögtön a New York-i példát!

Az amerikai nagyváros vezetése bejelentette, hogy a jövő évvel kezdődően fokozatosan ingyenes Wi-Fi hotspottá, illetve mobiltelefon töltő állomássá fogják alakítani az egyre kevesebbet használt publikus telefonfülkéket. A 200 millió dolláros büdzséből finanszírozott projekt keretein belül létrejövő Wi-Fi hozzáférési pontok az ígéretek szerint mintegy százszor gyorsabbak lesznek az átlagos publikus Wi-Fi szolgáltatásoknál, már amennyiben maximum 45 méteres távolságban tartózkodunk tőlük – egyszerre maximum 250 felhasználó csatlakozhat majd fel egy hotspotra. A tervek arról szólnak, hogy mintegy 10 hozzáférési pontot hoznak létre New Yorkon belül, és nemcsak a régi telefonfülkék, hanem vadonatúj Wi-Fi oszlopok révén is azon lesznek, hogy a lehető legnagyobb területet fedjék le ingyenes internettel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik