Tech

Elképesztő méretű gigantikus LED-reklámfal

A Times Square-en ma este kapcsolják be a világ egyik legnagyobb digitális reklámfelületét.

New Yorkban a Times Square-en naponta átlagosan mintegy 300 ezer járókelő fordul meg, így nem csoda, hogy az itt elhelyezett reklámoknak hatalmas értékük van. Ma este egy vadonatúj LED-reklámfallal gazdagodik a Times Square, mely mellett egyszerűen nem lehet majd úgy elmenni, hogy ne vennénk észre.

A reklámfelület közel olyan hosszú, mint egy futballpálya, ezenkívül pedig a nyolcemeletes magassága is abszolút tiszteletet érdemel. Ekkora felülethez még a manapság szárnyait bontogató 4K Ultra HD felbontás is kevés lenne a maga 8 megapixeles felbontásával, így a tervezők inkább a 24 megapixeles felbontásnak szavaztak bizalmat. Magyarul a digitális reklámtábla 24 millió LED fényforrásból áll, melyek mindegyike három szubpixelt vonultat fel.

Első körben a Universal Everything stúdió művészeti kiállítása lesz megtekinthető a hatalmas felületen, melyet aztán november 24-től egészen az év végéig a Google különböző reklámjai borítanak majd. Becslések szerint az új reklámfelület négyhetes bérleti díja mintegy 2,5 millió dollárra, vagyis átszámítva közel 615 millió forintra tehető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik