Tech

Okostelefonról rendelhető önjelölt taxisok

Több száz nagyvárost követően a mai napon hazánk fővárosában is elstartolt az Uber szolgáltatás.

Az Uber öt évvel ezelőtt indult el és jelenleg negyvenöt ország több mint kétszázhúsz nagyvárosában használható. Ja és hogy mégis miről szól? Nos, az Uber nem más, mint egy közösségi taxi szolgáltatás: a felhasználók az okostelefonjukra telepített alkalmazás révén rendelhetnek maguknak egy autót, melyet nem profi taxis, hanem egy az Uberbe beregisztrált úgymond hétköznapi sofőr vezet.

Budapesten egészen mostanáig csak a nagyon hasonló elven működő Wundercar szolgáltatás volt elérhető, a mai napon azonban végre elindult a sokak által várva várt Uber is, mely tényt a taxis társadalom minden bizonnyal nem kevés ellenállással fogja fogadni. A hagyományos taxis közlekedésnél olcsóbb Uber használatakor a sofőr és az utas között nincs közvetlen pénzmozgás, az utazás díját ugyanis az Uber vonja le az utas számlájáról, majd pedig annak nyolcvan százalékát átutalja a sofőrnek.

 

Bár a kezdeti időkben sokan vélhetően bizalmatlanok lesznek az Uberrel szemben, a cég hangsúlyozza, hogy a sofőrök mindegyike átesik egy alapos átvizsgáláson, melyen ellenőrzik a jogosítvány és a saját tulajdonú jármű meglétét, illetve a balesetmentes közlekedési előéletet, valamint erkölcsi bizonyítványt is kérnek, az utasok pedig biztosított módon utazhatnak az autókban.

Fontos tudni, hogy az eddigi tapasztalatok alapján az Ubert egyesek új megélhetési formának tekintik, illetve azzal sem árt tisztában lenni, hogy több országban határozottan tiltják és komoly pénzösszeggel büntetik a szolgáltatás használatát. Kíváncsian várjuk, hogy a hazai hatóságok milyen esetleges szabályozással reagálnak majd az Uber budapesti felbukkanására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik