Tech

Legótelefont ígér a Nokia volt tervezője

Kihívója akadt a Google még el sem készült, összerakós mobiljának.

Tavaly egy finn formatervező állt elő azzal az ötlettel, hogy telefonunkat is részegységekből állítsuk össze, mint asztali számítógépeinket. Így ha jobb kamerát vagy több belső memóriát szeretnénk, nem az egész telefontól kell megválnunk, csak egy körömnyi elemétől. A Phonebloks ötlete kedvező fogadtatásra talált, noha kérdéses, hogy mennyi valódi értelme van, lévén nagyon lelassítaná a fejlesztéseket, ha mindig arra kellene koncentrálni, hogy az új részegységek együtt tudjanak működni a régiekkel.

A Google mindenesetre belefogott az Ara projektbe, már működő prototípusuk is van. Ahogy az eredeti tervben szerepelt, a modulokat legókockaként lehet belenyomkodni egy alaplapba, jövőre akár már a boltokba is kerülhetnek az összelegózható telefon darabjai.

Mindezen felbuzdulva a Nokia Android X projektjének korábbi vezetője hasonló koncepcióval állt elő, noha kevesebb cserélhető részegységet ígér a Vsenn nevű telefonban: egy modul a processzort és a memóriát tartalmazza, egy a kamerát, emellett kiválaszthatjuk a számunkra megfelelő kapacitású – és árú – akkumulátort, valamint a nekünk tetsző burkolatot. A telefon természetesen Androidot futtat majd, a szoftverfrissítéseket pedig négy évig garantálnák – áll a projekt honlapján.

Úgy tűnik, a kijelző nem lesz cserélhető, de az ígért 4,7 colos full HD megjelenítőre valószínűleg sokáig nem lesz panasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik