Tech

Mire buknak a nők?

Az online boltokban egyelőre még riktábban vásárolnak a szebbik nem képviselői - lássuk, hogy elsősorban mi érdekli őket!

Az e-kereskedelem nemzetközi szereplői egyre nagyobb figyelmet szentelnek annak, hogy végre virtuális üzleteikbe is becsábítsák a hölgyeket. Az eMAG az elmúlt 12 hónap során számos vásárlás adatait elemezte azzal a céllal, hogy kiderüljön: milyen különbségeket fedezhetünk fel a két nem online vásárlási szokásai között, és mit tehetünk, hogy elnyerjük a hölgyek kegyeit.

Míg a tengerentúlon a női és férfi netes vásárlók aránya ma már nagyjából kiegyenlített, addig hazánkban továbbra is az urak vannak túlsúlyban. Ezt erősíti meg az online webshop felmérése is: 2014. október elejéig elemzett adatok szerint a megrendelések valamivel több, mint egyharmadát, 34 százalékát kezdeményezték a hölgyek. Fejlődési potenciál tehát bőven van még ezen a területen, és azok a piaci szereplők kerülhetnek előnyös helyzetbe, akik az ő igényeikre is odafigyelnek termékkínálatuk alakításánál.

A kutatás szerint a szépségápolási cikkek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és nem meglepő módon ezeknél a terméknél szinte minden esetben 100 százalék a nők aránya. Természetesen ez a kategória még közel sem örvend olyan magas népszerűségnek, mint az IT és műszaki cikkek, ahol az eredmény “papírforma szerint” alakult:  a férfi vásárlók esetében a tíz leggyakrabban vásárolt termék között kilenc, míg a nők esetében csupán hat tartozik ebbe a kategóriába. Ugyanakkor ezek közül mindenképp érdemes kiemelni a mobiltelefonokat, mely a női vásárlóknál az első helyen szerepel, a férfi vásárlók rangsorában pedig a második a fontossági sorrendben. Fej fej mellett halad viszont a táblagépek aránya: mindkét nem esetében az ötödik leggyakrabban vásárolt termék. A hölgyek táblagép iránti növekvő érdeklődését az eNET augusztusi kutatása is alátámasztja, mely szerint női tablet tulajdonosok aránya ma már megközelíti a férfiakét.

 

A hölgyek esetében a televíziók, táblagépek és porszívók közé a pelenkák és törlőkendők, a gyerek és babajátékok, és a kávé is bekerült az első tízbe. A férfiak első tíz helyezettje közé az egyetlen nem IT és műszaki cikk, aminek sikerült felkerülnie, az az állateledel volt, ami a női vásárlók esetében is a második helyen szerepel.

Ha az eredményeket aszerint rangsoroljuk, hogy egyes termékekből milyen arányban vásároltak nők, illetve férfiak, akkor igazán meglepő eredményeket kapunk. Egyetlen olyan IT termék van ugyanis, amiből a nők többet vásárolnak, mint a férfiak, mégpedig az iPod. A rendkívül impozáns, 75 százalékos arány lényegesen magasabb a hazai piaci tendenciákhoz viszonyítva. Hasonlóképp érdemes megjegyezni, hogy az online webshop hordozható játékkonzoljainak 67 százaléka szintén a hölgyek kosarában landolt. Különösen ez utóbbi esetben talán azzal is magyarázható a kiugró érték, hogy a GfK Digital Connected Consumer felmérése alapján a nők sokkal inkább hajlamosak ajándékokat beszerezni, míg a férfiak a netes vásárlásaik során inkább saját maguknak vásárolnak.
Viszont ők azok, akik több háztartási kisgépet, dekorációt, kozmetikai terméket, és ruhát vesznek a webshopban. A vizsgált időszakban a hölgyek egyetlen darab hangszórót, házimozi rendszert, vagy erősítőt sem választottak, míg például kávéfőzőket, ventillátorokat, vízforralókat és eBook olvasókat közel fele-fele arányban vásároltak a két nem képviselői.

Fizetési szokások tekintetében alig találunk különbséget: mindkét nemre egyaránt elmondható, hogy továbbra is a postai utánvétet részesítik előnyben a bankkártyás fizetéssel szemben. A hölgyek esetében 86, míg a férfiak esetében 84 százalék volt az utánvétek aránya, míg a fennmaradó 14 és 16 százalék volt bankkártyás fizetés.

Összességében elmondható, hogy a nők jelentősen nagyobb arányban keresik a különböző kategóriák termékeit, és bár az IT és műszaki cikkek kategóriát  egyelőre még a férfi vásárlók uralják, ám ma már hölgyek is több alkalommal vásárolnak IT és műszaki cikkeket, mint bármi mást. Emellett természetesen az is igaz, hogy a férfiakénál jóval nagyobb arányban keresnek ruházati és kozmetikai cikkeket, valamint dekorációs és baba termékeket. A jövőben arra lehet számítani, hogy a bővülő termékkategória kínálatnak köszönhetően mindkét nem nagyobb arányban vásárol majd az ezekbe a kategóriákba tartozó termékeket az online webshopok felhasználói közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik