Tech

Egy SMS és minden megsemmisül

Ez a vadonatúj számítógépes adattároló megoldás abszolút nem viccel, és adott esetben minden adatot megsemmisít önmagán.

A hagyományos mágneses elven működő merevlemezek helyét szépen lassan egyre több helyen átveszik a mozgó alkatrészektől mentes, memóriaalapú SSD-k, melyek a legnagyobb csendben és villámgyorsan teszik a dolgukat. Illetve, most már szuper biztonságot és önmegsemmisítő funkciókat is felvonultatnak.

A Secure Drives nevezetű brit cég által bemutatott, Autothysis128s típusjelzésű újdonság egy 128 GB kapacitású SSD, melynek érdekessége, hogy amennyiben a megfelelő telefonszámra egy SMS-t küldünk, akkor a meghajtón lévő összes adat abban a pillanatban megszűnik létezni. És ezúttal nem valamiféle gyorsformázásra kell gondolni, ami után esetleg még vissza lehetne szerezni a törölt adatokat, hanem egy brutális önmegsemmisítésre, melynek részeként az SSD NAND memóriachipjei és biztonsági kontollerre is fizikailag tönkre lesz téve.

Az önmegsemmisítéshez nem feltétlenül kell SMS-t küldeni, ez ugyanis akár annak hatására is végbemehet, ha például egy illetéktelen személy túl sokszor próbálkozik meg rossz PIN-kódok beütésével, vagy pedig megpróbálja kiszerelni a meghajtót a helyéről. Az érintőkijelzős kezelőpanellel és GSM-modullal is rendelkező SSD akkor is automatikusan kárt tesz magában, ha túl sokáig nem tud GSM-jelet venni. A 256 bites hardveres AES CBC titkosítással felvértezett speciális adattároló ára átszámítva mintegy 385 ezer forint, a hozzá kapcsolódó mobilszolgáltatás éves díja pedig körülbelül 12 ezer forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik