Tech

Minden eszközünkön csak pornót nézünk

Szinte nincs is olyan készülék, melyen valamilyen formában ne fogyasztanánk felnőtteknek szánt tartalmakat.

A pornográf tartalmakat nem is olyan régen szinte még mindenki a televíziós készülékeken, úgymond hagyományos formában fogyasztotta, az elmúlt időkben viszont értelemszerűen a számítógépeken és a hordozható kütyükön, illetve a játékgépeken is felbukkant az erősen alulöltözött hölgyek és férfiak egyedi sportját bemutató műfaj.

A “felnőtteknek szóló YouTube” néven is emlegetett PornHub által nyilvánosságra hozott legfrissebb statisztikák szerint 2014-ben bőven akadnak olyan emberkék, akik például meglepő módon Windows NT operációs rendszerű számítógépen, BlackBerry telefonon, illetve Nintendo 3DS hordozható játékgépen néznek pornót.

No persze nem ez a fő csapásvonal: a PornHub adatai szerint a számítógépen pornót nézők 62,4 százaléka Windows 7-et használ, 16,2 százalék a Windows XP-sek aránya, és nem sokkal maradnak el tőlük a 14,4 százalékos Windows 8-asok. Okostelefon fronton 48,3 százaléknyian valamilyen androidos készülékről fogyasztanak pornó tartalmakat, 40,6 százalék az iPhone-osok aránya, míg a Windows Phone tábor egyelőre csak 2,3 százaléknál tart.

A tableten pornózók 77,4 százaléka iPadet használt, míg az androidosok e tekintetben csak 21,5 százalékon állnak. Konzol-fronton a 45,8 százalékos PlayStation 3 vezet, utána pedig a 41,4 százalékos Xbox, illetve a 6,4 százalékos Nintendo Wii következik a sorban.

Kedves Olvasóink, mi inkább nem kérdezzük meg, ki milyen eszközökön nézeget “felnőtt-meséket”… Vagy van, aki bevállalja?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik