Tech

Nagy tervei vannak a Google-nak a Dunával

A keresőcég budapesti sajtótájékoztatón jelentette be, hogy fotózni kezdte a folyó több száz kilométeres szakaszát.

A magyarországi, mintegy 400 kilométeres Duna-szakaszt is végig lehet majd járni virtuálisan a kereső Street View szolgáltatásának segítségével – adta hírül az MTI. 

Ulf Spitzer, a Google utcakép szolgáltatásának regionális vezetője a hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, ez az első alkalom, hogy olyan folyami hajóra szerelték fel kamerájukat, amely nagy távot tesz meg, és ezzel több országon átnyúló projektet valósítanak meg.

A Google panorámaképet készítő eszközét, amelyet eddig autóra, biciklire szereltek, vagy túrázók vittek magukkal, most a Tauck utazási iroda egyik turistahajójára szerelték fel, amely Pozsony és romániai Csernavoda között közlekedik. Ulf Spitzer elmondása szerint a képek elkészítése időjárástól függően pár hetet vesz igénybe, először a szolgáltatásban 2-3 hónap múlva lehet találkozni velük.

Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai és marketingigazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, a folyami hajózás fejlődik a legdinamikusabban a turisztikai ágazatok közül, Budapestre egyes számítások szerint 350 ezer turista érkezik hajóval. A magyar fővárost bázisnak is használják az irodák, innen indulnak és ide érkeznek Németországból a hajók. Ahhoz, hogy a turisták a dunai vízi utakat válasszák, fontos, hogy a Street View-n meg tudják nekik mutatni a látványosságokat – hangsúlyozta.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik