Tech

Időutazásra hív az okosórák őse

Ennek a ritkaságnak a megvásárlásával tulajdonképpen egy darabka kézzel fogható történelemhez juthatunk hozzá.

Mostanság szinte még a csapból is az okosórák folynak: ezek a csuklónkon ott figyelő kütyük okostelefon nélkül a legtöbb esetben teljesen használhatatlanok, mindenesetre egyre több gyártó lát bennünk igen komoly fantáziát. A HP fantáziáját viszont már harminchét esztendővel ezelőtt megmozgatta ez a témakör.

Az alábbi fotón látható HP-01 ugyan még nem okosóra, hanem “csak” egy számológépes óra, de gondoljunk csak bele abba, hogy 1977-ben mekkora szám lehetett egy ilyen kütyü! A LED-Forever által most az ebayen áruba bocsájtott példány értékét tovább fokozza, hogy “személyében” egy 1A-007-es prototípus modellhez van szerencsénk, mely soha nem jelent meg a kereskedelmi forgalomban, így például még sorozatszáma sincs.

Az elmúlt évtizedekben egyáltalán nem használt különlegesség sötétben is jól látható vörös számkijelzéssel, ébresztőfunkcióval, visszaszámlálóval, stopperrel és persze számológéppel is fel van vértezve. A minőségi dobozban számos extrával együtt árult szuperóra ára 14500 dollár, vagyis átszámítva mintegy 3,4 millió forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik