Tech

Jól fizet értünk az FBI

Bárcsak nekünk fizetne - a Microsoft állítólag milliós számlákat állít ki.

Azt eddig is mindenki tudta, hogy az amerikai állam(i szervek) néha udvariasan megkérik a nagy tech-vállalatokat, hogy nyújtsanak némi besúgói szolgáltatást. És az sem újdonság, hogy ez érintett cégek pénzzel próbálták csillapítani az ezzel kapcsolatban érzett felháborodásukat.

Nos, a Syrian Electronic Army névre hallgató hacker-csoport állítólag sikeresen betört az FBI egyik alosztályához, ahol rátaláltak a Microsoft néhány számlájára. Egy 2012 decemberi például 145 ezer dollárról szólt, ami adatkérésenként száz dollárt jelent; ez a díjszabás 2013 augusztusára megduplázódott, ha hitelesnek fogadjuk el a dokumentumokat.

A Daily Dotnak nyilatkozó szakértők szerint nincs okunk kételkedni – már csak azért sem, mert (bár a részletekre akkoriban nem tért ki) a hackerek betörését a Microsoft is bevallotta.

Kétségtelen, hogy első ránézésre undorítónak tűnhet, hogy a Microsoft pénzt kér az FBI-tól (értsd: adófizetőktől), hogy adatokat szolgáltasson ki azokról az emberekről (értsd: adófizetőkről), akik egyszer már fizettek neki valamilyen szoftverért vagy szolgáltatásért, azonban így legalább marad valamilyen bizonyíték az állami szervek ilyetén működéséről.

Vagy ez sovány vigasz?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik