Tech

Gyöngyhajú lánnyal hirdetik a háborús játékot

Ismét rátaláltak az Omega slágerére. Ezúttal egy, a háborús pokol túléléséről szóló videójáték előzetesében csendülnek fel a híres dallamok.

A Gyöngyhajú lány dallamai csendülnek fel egy nemrég bejelentett háborús videójáték előzetesében. A This War of Mine trailerében katonák rohannak egy szétlőtt utcán, némelyüket el is találják a záporozó lövedékek. A kamera végül egy sötét szobán áll meg, amelyben egy család kuporog.

A fejlesztő 11 Bit Sutdios vezetője az IGN-nek elmondta: a játék a harcról kevésbé, inkább a túlélésről fog szólni, vagyis a civil lakosság tagjainak bőrébe bújhatunk majd. A történet egy véletlenszerűen felépített búvóhelyen kezdődik és szintén előre nem meghatározott szereplőkkel indul. A hangsúly az alapvető túlélésehez szükséges eszközök beszerzésén, úgy mint tűzifa, víz, gyógyszerek stb., lesz az ígéretek szerint. A fejlesztők az élethű körülmények szimulálása érdekében a szíriai és a jugoszláv harcokat megjárt emberekkel és egy Irakban szolgáló katonával is konzultáltak.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a marketingesek felvették-e a kapcsolatot az Omegával a Gyöngyhajú lány használati jogáért. Emlékezhetünk, hogy tavaly Kanye West amerikai rapper dolgozta fel úgy a számot, hogy előzetesen nem, csak később kért engedélyt Presser Gábor zeneszerzőtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik