Tech

Már örökölni sem lehet a multi engedélye nélkül

Ughy Márton
Ughy Márton

2014. 03. 13. 17:00

Az Apple-t a halotti anyakönyvi kivonat sem érdekli.

Korábban a témában:

Néhány évvel ezelőtt a 26 éves Josh Grant édesanyja vett magának egy iPadet, nem sokkal azután, hogy kiderült rákos megbetegedése. Bár hősiesen küzdött, sajnos nem élte túl, végrendeletében pedig vagyonát öt fiára hagyta. A gyermekek úgy egyeztek meg, a táblagép kerüljön a legidősebbhez, Josh-hoz – azonban egyikük sem ismerte édesanyjuk Apple ID-jához tartozó jelszavát.

Ez azért jelent problémát, mert tavaly szeptemberben az Apple olyan biztonsági megoldással jelentette meg szoftverfrissítését, amit még a New York-i rendőrség is ajánlott.

A londoni fiatalember az almás cég segítségét kérte, azonban az ügyintézőket a halotti anyakönyvi kivonat és az öröklést tanúsító ügyvédi okmányok sem győzték meg arról, hogy ki számít jogos tulajdonosnak, s éppen ezért nem voltak hajlandóak feltörni az iPadet, amely így teljesen használhatatlan.

Az adatvédelmi és -biztonsági szabályokat nyilvánvalóan tolvajok, csalók és egyéb bűnözők ellen hozták, azonban olyan mereven alkalmazzák, hogy ártatlanok is fennakadnak a rostán.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.