Tech

A Samsung is belép az online zeneszolgáltatók piacára

A Samsung bejelentette Milk nevű zeneszolgáltatását, ami csak a cég Galaxy szériáján lesz elérhető.

Némileg meglepő, ugyanakkor erősen a Samsung világuralmi terveibe illő lépés az, hogy a dél-koreai vállalat belép az online zeneszolgáltatások piacára. A piacon rengeteg zeneszolgáltató versenyez egymással, ráadásul kevés ér el számottevő profitot. Olyan szolgáltatás pedig nem nagyon van az Apple iTunes rendszerén kívül, ami platformra van korlátozva.

A Samsung Milk appját az androidos Google Play boltból lehet letölteni péntektől, de csak Samsung Galaxy telefonokon (Note 2 és nagyobb, S3 és nagyobb) működik és csak az Egyesült Államokban. A szolgáltatás ingyenes és nincsenek benne reklámok, mint pl. a Spotifyban, de ez a Samsung szerint is csak korlátozott ideig tart.

A Milk a már régóta létező Slacker Radio technológiára épül (ez a Pandorához hasonlóan algoritmusok és szakértői ajánlások keveréke), annak brandelt újracsomagolása a Samsung számára. Ez a szolgáltatás – a rádióhangolóra/analóg állomáskeresőre hajazó tárcsás interfészen kívül, amit a Samsung egy évig terezett, ld. a videóban – nem igazán tűnik ki a versenytársak közül, semmilyen erős előnye nincs a már említett ideiglenes ingyenességen és reklámmentességen kívül, viszont a Samsung biztosan nagyon erősen fogja nyomni a Galaxy telefonokon, ami azért elég nagy marketingerő. A slackeres szál következményeként kb. 200 rádiócsatornából választhatunk és mintegy 13 millió dalhoz férhetünk hozzá. A hallgatási mód alapján a Milk leginkább az iTunes Radio ellenfelének tekinthető. A Milk képes számok offline tárolására, de ez inkább csak egy technikai fícsör, ami azt hivatott áthidalni, ha hallgatás közben átmegyünk pl. egy internet-elérés elől árnyékolt alagúton. Érdemes megjegyezni, hogy a saját zeneszolgáltatás egy újabb távolódó lépése a Samsungnak a Google-tól (ld. a Tizen operációs rendszerrel szállított új Gear eszközöket).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik