Tech

Egy óra alatt olvashatod el a kedvenc regényed

Szabó Zsanett
Szabó Zsanett

2014. 03. 06. 21:58

Egy bostoni szoftverfejlesztő örökre megváltoztathat mindent, amit eddig az olvasásról gondoltunk. Spritz három évig dolgozott egy olyan alkalmazáson, aminek használatával jóval gyorsabban tudunk majd olvasni. A Samsungot is érdekelte a megoldás, be is építik a Galaxy S5-be.

A szoftverfejlesztő szerint a statikus szöveg olvasása – mint ez is – nem hatékony módja a könyvek bújásának. Az olvasással eltöltött idő mintegy 20 százalékát szavak értelmezésére fordítjuk, a fennmaradó részt pedig a szem mozgatása teszi ki, amivel rengeteg időt vesztegetünk el feleslegesen. A Spritz gyorsolvasó alkalmazásával állítólag 13 óra alatt olvasható el a Biblia, és alig több mint egy óra alatt a Harry Potter – Bölcsek köve.

A Spritzről elnevezett alkalmazás valójában egy szövegdoboz, ami maximum 13 karaktert jelenít meg egyszerre. Működés közben a szövegdobozban szavak villannak fel oly módon, hogy azt a szemnek a legkényelmesebb legyen elolvasni. Spritz rájött, hogy a szavak közepétől egy kicsit balra található az a pont, ahol az agy a legkönnyebben megfejti egy szó jelentését, ezt kiemeli piros színnel és minden esetben középre helyezi. Ennyi a trükk.

Kissé hihetetlennek tűnik ez az egész, de a hír igaz, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Spritz megállapodott a Samsunggal arról, hogy találmányát integrálják a hamarosan piacra lépő Galaxy S5-be. Ha csak nem elképzelhetetlenül addiktív az alkalmazás, minden pozitívumától függetlenül nem jósolunk neki nagy sikereket. Bár ezt mondták az e-book olvasókra is…

Itt kezdhetsz gyakorloni:

250 szó per perc

spritz (spritz, )

350 szó per perc

spritz (spritz, )

500 szó per perc

spritz (spritz, )

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. július 19.
Az Orbán Viktor miniszterelnök vendégeként hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszédet mond a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Goldmark termében 2017. július 19-én. A magyar miniszterelnök és izraeli vendége a látogatással a Mazsihisz meghívásának tesz eleget.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.