Tech

Vége a képernyők szobafogságának

iphone (iphone, )
iphone (iphone, )

A Sony mérnökei olyan fóliát fejlesztettek ki, amellyel megszűnhet a képernyőkön az erős fényforrások zavaró visszatükröződése.

A Kindle-hez hasonló e-olvasók ugyan fekete-fehérek, de egyik legnagyobb előnyük az okostelefonokkal és táblagépekkel szemben, hogy a legfényesebb nyári napon is tökéletesen használhatóak maradnak, míg az iPhone-ok, iPadek és androidos készülékek gyakorlatilag olvashatatlanná válnak.

A képernyők gyártói természetesen tisztában vannak a hiányossággal és eddig is próbálták csökkenteni az erős fényforrások visszatükröződését – módszerük eddig az volt, hogy olyan anyagokat pakoltak egymásra, melyek másképp törték a fényt. A Sony mérnökei viszont egyetlen réteggel oldották meg a problémát.


(Fotó: Tech-On!)

Fejlesztésüket a molylepke szeme inspirálta, és alapvetően attól működik, hogy a fólia felszínén található mikroszkopikus konvex és konkáv struktúrák egyenletesen verik vissza a beérkező fényt. Módszerük ráadásul a jelenleg használatos technológiánál is nagyobb hullámhossztartományban hatásos. A fólia amellett, hogy végre használhatóvá tenné a hordozható készülékeket verőfényes napsütésben, csökkentheti az eszközök energiaigényét, hiszen kisebb fényintenzitással is látható marad a kép.

Legnagyobb bánatunkra a dolog egyelőre csak egy prototípus, vagyis még néhány évet várnunk kell, míg az összes képernyő ezt a technológiát használja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik