Tech

Számítógépes játékot osztogat a Louvre

A világhírű múzeum Nintendo 3DS játékkonzolokat használ a hangos tárlatvezetéshez.

Még decemberben számoltunk be arról, hogy a Louvre tárlata ötezer játékkonzollal bővül. Hatano Sindzsi, a Nintendo alelnökének elmondása szerint japán művészeti galériákban ugyan már próbára tették a rendszert, mégis – az ötéves együttműködés méretei miatt – világpremierről beszélhetünk.

Első körben 1500 készülék áll a látogatók rendelkezésére, melyek a kereskedelemben kapható változattól abban különböznek, hogy nincs bennük hangszóró, viszont szintén szemüveg nélkül élvezhető a 3D-s hatás.

A 3DS bérlését azzal is ösztönzik, hogy egy euróval olcsóbb, mint a hagyományos audio guide.

A nyakba akasztott Nintendo konzollal pontos helymeghatározással lehet közlekedni a palotában, és közel 700 ismertetőt lehet meghallgatni a világ műremekeiről. Egyes művekről háromdimenziós felvétel is szerepel a szoftverben, amely segítségével minden oldalról, szokatlan szögekből is megtekinthető az alkotás.

A szolgáltatás több útvonalat foglal magában hét nyelven, tekintettel arra, hogy a Louvre látogatóinak 70 százaléka első ízben jár a múzeumban. A későbbiekben további útvonalakat is kidolgoznak, például fogyatékkal élő látogatók számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik