Tech

Éjszakai játéktilalom Dél-Koreában

A 16 éven aluliaknak kötelező takarodót rendelt a kormány: éjfél és reggel hat között nem játszhatnak a neten.

A sokat vitatott ifjúságvédelmi törvény – amit leállási törvénynek és Hamupipőke törvénynek csúfolnak – épp abban a Dél-Koreában lépett életbe, ahol a világon a leggyorsabb az internet.

A korlátozás egyelőre “csak” a PC-ken és konzolokon elérhető hálózatokat érinti – ide tartozik az Xbox Live, a PlayStation és a World of Warcraft és társai -, azonban a kormány két éven belül kiterjesztené a tiltást a mobil eszközökre is.

A nemi egyenlőségért és családügyekért felelős minisztérium akkor kezdeményezte az ezzel kapcsolatos jogalkotást, mikor egy csecsemő életét vesztette a játékfüggő szülők hanyagsága miatt.

A játékipar koreai szövetsége természetesen nemtetszését fejezte ki, mivel véleménye szerint a kormány így egyrészről túlzottan belenyúl a családok magánéletébe, másrészről úgy kezeli a játékok fejlesztőit, mintha drogdílerek lennének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik