Tech

Nagyobb volt az adatforgalom 2010-ben, mint előtte összesen

Vagyis az internet létrehozásától kezdve 2009 végéig kevesebb bit és bájt vándorolt egyik helyről a másikra, mint a 2010-es év 365 napja alatt.

Kirk Skaugen a Web 2.0 konferencián az Intel képviseletében arról beszélt, hogy a szolgáltatók és a különböző szerverek milyen kihívásokra számíthatnak az egyre több, nethez csatlakozó készülék miatt. Jelenleg négymilliárdnál is több eszköz lóg a neten, azonban az Intel számításai szerint ez a szám 2015-re 15 milliárdra, 2020-ra pedig 50 milliárdra fog nőni.

Hatalmas ugrásnak tűnik, azonban a szakmában kevesen nem értenek egyet azzal az állítással, hogy amit áram hajt, az végül felkerül a hálózatra is.

Bár ennek ismeretében már kevésbé meglepő, hogy a neten zajló adatforgalom is ugrásszerűen nő, szerintünk akkor is megdöbbentő, hogy 2010-ben 245 exabájt haladt végig a világhálón. Ez “magyarosabban” 245 milliárd gigabájtot jelent.

Ha ezt az adatmennyiséget kiírnánk DVD-kre, majd a lemezeket egymásra pakolnánk, egy majdnem 43 440 km magas tornyot kapnánk. DVD-kből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik