Tech

Megszűnik a Sony Ericsson?

Kivásárolná a japán Sony a svéd Ericssont a közös vállalatból és egyedül folytatná a készülékek gyártását.

A Sony nagyon unhatja már, hogy a mobiltelefonok versenyében folyamatosan a nem túl tekintélyes hatodik helyet foglalja el. Tagadhatatlan, hogy a közös vállalkozásnak voltak figyelemre méltó készülékei, de nagy átlagban szenvedés volt az utóbbi 10 év.

A tárgyalások már júliusban megkezdődtek, és várhatóan októberben döntenek az ügyben. A közös cég Ericssonhoz tartozó 50 százalékának kivásárlása 1,3-1,7  milliárd dollárba kerülhet a Sonynak, azonban várhatóan mindkét cégnek jót tenne a szakítás.

Az Ericssonnak azért, mert az üzlet igen rosszul megy. A vállalat 2009-ben 836 millió euró veszteséggel zárt, és tavaly ugyan 90 millió euró nyereséget ért el, a legutóbbi – az idei második negyedévről szóló – adatok szerint ismét veszteséges, így a svédek csak örülni tudnak a befolyó összegnek.

A Sony ezzel szemben képes lenne finomítani a profilján, “zavaró tényezők” nélkül tudna koncentrálni a táblagépek, okostelefonok és kézi konzolok fejlesztésére. A nagyobb mozgástér pedig lehetőséget adhat arra, hogy ismét felvegye a versenyt a Nokiával, Samsunggal, sőt, esetleg még az Apple-lel is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik