Tech

Öt 4G-s telefon egy éven belül

A Verizon amerikai mobilszolgáltató bejelentette a közeljövőre vonatkozó terveit.

Lowell McAdam, a cég vezeték nélküli szolgáltatásokért felelős igazgatója vázolta a Verizon elkövetkezendő egy évre szóló terveit.

A cég 2011 májusáig további 4G-s készülékeket szeretne forgalomba hozni “akár ötöt”. Konkrét termékekről nem esett szó, bár az valószínű, hogy a Motorola, LG, HTC és a RIM alkotta négyes valamelyikétől fognak származni. Azt sem tudni még, hogy a most bejelentett készülékek a CDMA rendszeren működnek, vagy GSM-kompatibilisek lesznek, bár a cég korábban azt már elárulta, hogy terveik szerint 2011 első felében elndítják a kereskedelmit LTE-szolgáltatást. Ez utóbbi már működik Svédországban, míg Magyarországon a T-Mobile teszteli, sikerrel, hiszen nemrég 100Mbit/s sebességet is elértek vele.

McAdams arról is beszélt, hogy “nincs ok, miért ne lehetne a cégnek iPad-ja”. Ezzel megerősítette azokat a híreszteléseket, hogy tabletgépet is szeretnének forgalmazni, szintén a négy fenti gyártó valamelyikétől. Ezek közül egy NVIDIA-alapú Motorola készüléket egy kis időre lehetett látni a januári CES kiállításon, de ez akkor nem kapott túl nagy hírverést. A piac emellett biztosan lelkesen fogadna egy Android-alapú HTC táblagépet is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik