Vállalkozás: Piacok

Az energetikai vezetők nagy többsége szerint a megújuló energia-projektek a hitelválság és a fosszilis energiahordozók árának zuhanása ellenére is gazdaságilag életképesek maradnak. A befektetőknek Magyarország is vonzó célpont.
2009. 05. 20. 14:44
„Magyar Termékek Boltja” néven bontott zászlót egy új bolthálózat, melyben termelői áron tudják majd piachoz juttatni a nagykereskedők számára szinte nem létező kisebb hazai gyártók portékájukat – írja a Népszabadság.
2009. 05. 18. 08:59
Az illegális szoftverek arányának 10 százalékpontos csökkenése több mint ezer új állás születéséhez vezetne és 47 milliárd forinttal járulna hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez. Azonban az ország illegális szoftverhasználata továbbra is 42 százalékon stagnál – olvasható a BSA megbízásából az IDC által készített tanulmányban.
2009. 05. 12. 19:10
A Google angliai működésének ellenőrzése során fény derült arra, hogy a bevételek 90 százaléka Írországba távozik. Több mint 100 millió font adót került el ezzel a vállalat – írja a Guardian.
2009. 04. 22. 12:40
További visszaesést várnak az autóiparban a Calyon Bank elemzői: Nyugat-Európában 13 százalékos, az Egyesült Államokban pedig 18 százalékos visszaeséssel lehet számolni.
2009. 04. 20. 18:16
A magyar cégek kínai lehetőségei voltak terítéken a „Közel sem Távol-Kelet” című kerekasztal-beszélgetésen. Az ITD Hungary szerint leginkább a környezetvédelem terén rúghatnak labdába a magyar vállalkozások a keleti országban.
2009. 04. 02. 07:30
Az alsógatyás motozás mellett a legtöbb kereskedelmi láncnál kémkednek a dolgozók után, bevett gyakorlat a kamera és a nyomon követés. A legújabb esetekben az alkalmazottakra hárítják az egészségügyi vizsgálatok költségeit, és munkakörüktől eltérő feladatokra kényszerítik őket: Match, Metro, Spar.
2008. 12. 15. 18:30
Autóipari szakértők szerint végük van azoknak, akik nem tudnak nagyobb összegeket beruházni a fejlesztésbe, a hatékonyabb munkaszervezésbe és nem fognak össze. Rövid távon kevesen buknak bele, de később fájdalmas lesz a piac tisztulása.
2008. 11. 05. 07:00
A művészet és az üzlet nem zárja ki egymást: kreativitással és némi üzleti érzékkel egy cirkuszi produkció is válhat értékteremtő műalkotássá és gazdaságilag sikeres vállalkozássá egyszerre. Az Ernst & Young „World Entrepreneur Of The Year”-díj idei nemzetközi mezőnyében Guy Laliberté, a québec-i Cirque du Soleil alapítója és igazgatója bizonyult a legfigyelemreméltóbb üzletembernek.
2007. 06. 04. 15:43
Az Európai Bizottság támogatásával nemzetközi üzletember találkozót szervez Szentgotthárdon, valamint tanulmányi utat az ausztriai Güssingbe két magyar és egy romániai euro info központ - közölte az egyik szervező, a nyíregyházi PRIMOM Alapítvány EIC-iroda munkatársa az MTI-vel.
2006. 05. 02. 15:26
Az ITDH Kht. és a Zágrábi Magyar Nagykövetség Külgazdasági Irodája üzletember-találkozót szervez kis- és közepes vállalkozások horvátországi kapcsolatépítő tevékenységének, piacra jutásának támogatása, a magyar exportlehetőségek feltárása, illetve a magyar tőkekiviteli és idegenforgalmi kapcsolatok építése céljából.
2006. 03. 31. 10:06
Olvasói sztorik