szponzorált tartalom

A virtuális valósággal kapcsolatban a legnagyobb szakértők azt jósolják, átalakítja majd az életünket. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy miként, milyen területeken lesz képes ekkora hatással bírni, hiszen legtöbben úgy hiszik, hogy csak a videojátékokhoz, legfeljebb a filmezéshez van köze a technológiának. Ennél jóval többről van szó: a VR új utakat nyit meg az üzleti életben, a gyógyászatban, a szórakozásban és a hadászatban is, persze a fejlesztők kreativitásától függ majd, hogy ebből mi fog megvalósulni.
2018. 11. 19. 00:02
Ugyan a virtuális valóság az elmúlt évek egyik legforróbb trendje, és rohamos fejlődés tapasztalható az újabb kütyük terén, még számos problémával kell szembenéznie a technológiának. Ezek az eszközök a felhasználók és a cégek számára is új utakat nyitnak meg azzal, hogy korábban sosem látott módon merülhetünk bele virtuális világokba, változásokat hozhat többek közt a kultúra, az oktatás, és az ipar terén is.
2018. 11. 19. 00:00
A virtuális valóság (VR) ugyan sokak számára még mindig a jövő technológiájának tűnik, valójában már itt van, használható, átélhető. Igaz még nem tökéletes, de egyre ígéretesebb fejlesztések látnak napvilágot. Kevesen gondolnák, hogy a mai megoldások alapjai meglepő mód egészen az 1800-as évekig nyúlnak vissza, az alkalmazott fotográfia kezdeteire.
2018. 11. 19. 00:00
Videó
Egész éjjel forgolódtunk, ezért sürgősen tanácsért fordultunk három különböző emberhez, hogy megtudjuk, ők mit csinálnak elalvás előtt. A két étkezés között fogyókúrázó Schmuck Andor elárulta, mit eszik este fél tízkor, és hogy ez segít-e neki elaludnia. Kipróbáltuk Ilonának, a sorozatfüggő nyugdíjasnak a tanácsait, illetve Réz András, esztéta tippjeit is. Hogy melyik vált be, a videóból kiderül.
Olvasói sztorik