Olimpia: történelem

Minden idők egyik legsikeresebb olimpikonja a Los Angeles-i ötkarikás játékokon tette először a névjegyét. Carl Lewis összesen négy aranyérmet szerzett, akárcsak Szabó Katalin, a román színekben versenyző tornásznő. Magyar sportolók nem álltak rajthoz Los Angeles-ben.
2008. 08. 05. 10:09
Moszkva és Los Angeles bojkottjairól elhíresült olimpiái után, a dél-koreai rendezők elsődleges célja egy újra egységes verseny létrehozása volt, ahol a szerepet ismét teljesen a játékok kapják, politikai megosztottság nélkül – sikerrel jártak. Szöul magyar szempontból a második legeredményesebb olimpiánk volt Helsinki után.
2008. 08. 05. 08:52
Az afganisztáni események miatt 42 ország nem küldte el a versenyzőit a moszkvai ötkarikás játékokra. Az amerikaiak meg is fenyegették a sportolóikat, az angol miniszterelnöknő viszont nem tudta megakadályozni, hogy elutazzanak az olimpikonok. A magyar csapat hét aranyéremmel tért haza.
2008. 08. 04. 14:00
Kilenc izraeli sportoló halála nyomta rá a bélyegét a müncheni olimpiára, amelyen a kimagasló sportteljesítményekben sem volt hiány. Az amerikai Mark Spitz például hétszer állhatott fel a dobogó tetejére, ráadásul úgy, hogy minden számban, amiben elindult - akár egyéni vagy váltó -, világcsúccsal diadalmaskodott.
2008. 08. 03. 10:06
Bob Beamon és Dick Fosbury eredményei és természetesen a tíz magyar aranyérem miatt maradt emlékezetes a mexikói olimpia. A játékok előtt a helyi rendőrség több mint kétszáz tiltakozó egyetemistát lelőtt, de ez akkor nem vezetett bojkotthoz.
2008. 08. 02. 10:14
A modern kori olimpiák szülőatyjának, Pierre de Coubertin befolyásának hatására Párizs 1924-ben másodszor is megkapta a játékok szervezési jogát, amit a bizottság kimondottan félve adott meg, emlékezve az 1900-as első párizsi szervezésre, a zűrzavarok olimpiájára. Az első világháború vesztes hatalmait, köztük Magyarországot is ismét meghívták.
2008. 07. 23. 11:56
Az 1920-as játékok rendezési lehetőségét először Budapest kapta még az 1914-es NOB kongresszuson, de ezt később a bizottság visszavonta országunk az első világháborúban betöltött szerepe miatt, a rendezés jogát Belgiumnak adva át, ahol a helyszín Antwerpen lett.
2008. 07. 22. 10:10
Négy olimpiai aranyérmével mind a mai napig ő a magyar férfi úszósport legeredményesebb képviselője. Hosszú éveken keresztül verhetetlen volt 200 és 400 vegyesen, az olimpiákon, vébéken és az Eb-ken se tudták megszorítani az egyik szemére sérült klasszist.
2008. 07. 20. 12:37
Hajós Alfréd 1896-ban 100 és 1200 méter úszásban nyert, megszerezve ezzel a magyar sport első és második ötkarikás aranyérmét. Bevallása szerint a hosszabb távon tulajdonképpen nem is az elsőségért, hanem az életéért tempózott.
2008. 07. 17. 17:00
A harmadik modern kori olimpiára a magas utazási költségek miatt sok ország versenyzői el sem utaztak, így az amerikaiak taroltak a legtöbb számban. A négytagú magyar küldöttség négy érméből kettőt Halmay Zoltán szerzett, az egyiket egy kisebb verekedés után.
2008. 07. 15. 15:13
Zűrös olimpiát rendeztek 1900-ban Párizsban. A magyar bajnok, Bauer Rudolf tiszteletére az amerikai himnusz szólalt meg, ám rövid idő után a szervezők észrevették a hibát, s azonnal rá is zendítettek - az osztrákra.
2008. 07. 15. 15:00
Olvasói sztorik