médiacsomag

Közös szakszervezeti fórum létrehozásáról döntöttek a közmédiumokban működő munkavállalói érdekképviseletek – jelentették be kedden a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének sajtótájékoztatóján. A közmédiumokban működő szakszervezetek nyilatkozatot fogadtak el, ez kifogásolja, hogy a közmédiumokkal kapcsolatos – kihirdetésre váró – törvénymódosító javaslatok elfogadása előtt nem volt társadalmi, szakmai és érdekképviseleti egyeztetés, egyúttal arra hívja fel a [...]
2010. 08. 10. 16:38
Aláírta Sólyom László köztársasági elnök a médiacsomag alkotmánymódosításra vonatkozó részét. A Magyar Közlöny július 6-i számában megjelentek értelmében módosult a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 61. paragrafusa. A negyedik bekezdés, amely eddig a közszolgálati médiumok felügyeletéről, vezetőinek kinevezéséről, és a kereskedelmi médiumok engedélyezéséről, illetve a tájékoztatási monopóliumok megakadályozásáról szólt, ezentúl így szól: [...]
2010. 07. 08. 19:41
Az MSZP szerint felmerül, hogy a Fidesz azért húzza az időt a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításának zárószavazása kapcsán, hogy a törvény ne kerüljön a jelenlegi államfő elé és Sólyom László ne vethesse fel alkotmányossági aggályait. Mandur László szocialista országgyűlési képviselő, a parlament korábbi alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: a házszabály szerint az [...]
2010. 07. 05. 15:37
Eljárási okokkal, a szakmai javaslatok mérlegelésével indokolta a fideszes kezdeményezésű médiacsomag egyik előterjesztője, hogy hétfőn mégsem került napirendre a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló javaslat zárószavazása, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló indítvány, az úgynevezett “médiaalkotmány” általános vitája, amelyet az előzetes napirend még tartalmazott. Cser-Palkovics András kifejtette: az [...]
2010. 06. 28. 16:47
Olvasói sztorik