master good

„Aki nem fél a reflektorfénytől, akinek olyan a vállalkozása és olyan az eredménye, hogy ezt bármikor megmutathatja, akkor nagyon fontos, hogy meg is mutassa” – mondja a legidősebb Bárány László, aki 1994-ben öt munkavállalóval alapította meg a vállalkozását, jelenleg pedig 2 700 embernek adnak munkát. Kisvárdára utaztunk, a Master Good hatalmas baromfifeldolgozó üzemébe, ahol a 2017-es az EY Az ÉV Üzletembere díj egyik győztesével, Bárány Lászlóval beszélgettünk.
Ha lesz második járványhullám, akkor sokkal kevésbé fogja bezárni magát a világ, és kisebbek lesznek a károk, mint az előző három hónapban – véli Bárány László, a kisvárdai Master Good cégcsoport tulajdonosa. A Bárány család kezében lévő csoport a magyar csirkepiac legnagyobb szereplője, amely válság idején is folytatja a beruházásokat, és rendületlenül terjeszkedik: a Sága Foods megvásárlása után új állateledelgyárat nyitnak.
2020. 06. 08. 09:44
November 1-jétől már két műszakban vágják a csirkéket a hazai baromfitenyésztő és -feldolgozó piac legfőbb szereplője, a Master Good kisvárdai üzemében – nyilatkozta a 24.hu-nak adott interjújában a cégcsoport alapító tulajdonosa.
2015. 11. 10. 16:44
Olvasói sztorik