Belföld: Honvédség

A NATO jóváhagyta azt a tervet, hogy a Tolna megyei Medinán épüljön fel a harmadik 3D-s lokátor Magyarországon - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a Tv2 Mokka című reggeli műsorában.
2011. 03. 10. 10:06
A Gyurcsány-kormánytól számos állami megbízást elnyerő, és ebből egyfajta magánhadsereget kiépítő In-Kal Security is megjelenik a Honvédelmi Minisztérium vesztegetési ügyének aktáiban - írta a Magyar Nemzet.
2011. 02. 21. 07:58
Ma tartják az augusztus 20-i tisztavatás főpróbáját a Hősök terén, ezért több repülőgép és helikopter is átrepül majd Budapest felett.
2009. 08. 19. 07:44
A pápai NATO-légibázis mellett a Magyar Honvédség újabb komoly nemzetközi sikert ért el. A magyar katonaorvosok szakmai kiválósága és elismertsége révén a NATO elfogadta Magyarország felajánlását a Katona-egészségügyi Kiválósági Központ helyszínéül, ahol a jövőben tapasztalatok átadásával segíthetjük a tagországok katonaorvosait.
2009. 05. 04. 11:32
Afrikai műveletekben is szolgálhatnak 2011-től magyar katonák, a honvédség már megkezdte a felkészülést erre – jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Lapunk értesülései szerint az előkészületek még korántsem kezdődtek meg, sőt hazánknak anyagilag egyáltalán nem éri meg Afrikába alakulatokat küldeni. A jelenlegi nemzetközi műveletek nyomán a katonáink Csádba, Kongóba, Szudánba (Darfúrba) és Szomáliába mehetnek.
2009. 04. 24. 13:49
Olvasói sztorik