adó

Szerepel a kormány által támogatott sorban Kóka János azon módosító javaslata, hogy 15 millió forintig 17 százalékkal adózzon a jövedelem. Ez a gyakorlatban egykulcsos adót jelentene, hiszen a munkavállalóknak csak jelentéktelen része keres ennél többet. A módosítás 2011. január 1-jétől hatályos.
2009. 06. 19. 11:57
Ismét határozottan cáfolta a pénzügyminiszter, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány, úgy vélte, hogy a módosító javaslatok elfogadásával igazságosabb lesz a vagyonadóztatás, és megerősítette, hogy erről az adónemről nem folytattak külön egyeztetést az IMF-fel, ez az egész a 2010-es intézkedési csomag része.
2009. 06. 17. 08:48
Az SZDSZ számos módosító javaslatot nyújtott be a vagyonadóval kapcsolatban. Ezek között akad olyan radikális is, amely az adómentes határt 30 millió forintról egymillióra csökkentené. Az MSZP a kiszivárgott hírek szerint merített ötleteket Kóka János módosító javaslataiból. Kérdés, még mennyit hajlandó meríteni, hogy az SZDSZ is megszavazza majd a vagyonadót.
2009. 06. 17. 06:30
Nem tudtak további lényegi engedményeket kicsikarni a kormánytól a munkavállalók, illetve munkáltatók. Az internet-előfizetés támogatása adómentes marad, a meleg étkezési jegyek 25 százalékkal adóznak, a hideg jegyeknek sem kegyelmezett meg a kormány.
2009. 06. 16. 18:50
Könnyen lehet, hogy a munkaadók jövőre már nem kedveskednek dolgozóiknak hideg étkezési utalványokkal, ha az adótervek a jelenlegi formájukban valósulnak meg. Szerdáig még van esély arra, hogy a kormányzat a szakszervezetek és a munkaadók nyomására változtat az elképzelésein.
2009. 06. 16. 13:03
A Bajnai-kormány a most készülő adócsomagban a falusi turizmus személyijövedelemadó-kedvezményének eltörlését tervezi, mellyel tönkreteszi a vidéki turizmusban érdekelt személyek és kisvállalkozások nagy részét - áll a Védegylet lapunknak eljuttatott közleményében. Azt kérik, hogy hagyják meg a falusi turizmus adómentességét és a keresletet segítő üdülési kedvezményeket.
2009. 06. 16. 11:39
Várhatóan a legalacsonyabb áfakulccsal adózik a távhőszolgáltatás jövő januártól. Erről a miniszterelnök és a szocialista polgármesterek hétfőn egyeztettek - értesült több forrásból az MTI kedden.
2009. 06. 16. 11:36
Bár a vagyonadó szempontjából összevonni nem lehet az ingatlanokat, mégiscsak adózna az állampolgár második, harmadik, illetve sokadik ingatlanja is, csökkenő adómértékkel, így akár az eredetileg tervezett adókulcs is csökkenhetne - ismertette a pénzügyminiszter kedden.
2009. 06. 16. 08:44
A jövő évi adótörvény-javaslat tragikus hatással lehet a turizmusra, vendéglátásra; nem életszerű, ellentétes az európai uniós adócsökkentési tendenciával, és alkalmatlan a válságkezelésre - mondta Bánki Erik, az Országgyűlés turisztikai bizottságának elnöke.
2009. 06. 09. 15:01
Csak akkor szünteti meg a kormány jövőre a tételes egészségügyi hozzájárulást (eho), ha lesz vagyonadó - derül ki a parlament előtt lévő törvényjavaslatból. A vagyonadó sorsa pedig azon is múlik, hogy a jövő heti egyeztetéseken meg tud-e állapodni a kormány az MSZP-vel és az SZDSZ-szel a részletekről, mert mindkét párt jelezte, változtatásokat tart szükségesnek a kormány javaslatához képest.
2009. 06. 05. 15:26
Az FN kalkulátorával kiszámolhatja, mennyi személyi jövedelemadót kell fizetnie jövőre. Leellenőrizheti, igazat mondtak-e a politikusok, s valóban 15 ezer forinttal több nettó bér jár-e majd az átlag körül keresőknek, s megtudhatja, az ön fizetése esetében milyen változással kell számolnia – ez a szám lehet 15 ezer forintnál több, de kevesebb is.
2009. 06. 04. 11:03
Eddig 233 önellenőrzési bevallás érkezett, 556 millió forint áfa-visszatérítési igénnyel azután, hogy az adóalapot nem képező államháztartási támogatás miatt le nem vonható áfa rendelkezést (áfaarányosítást) az Európai Közösségek Bírósága az április 23-i ítéletével megsemmisítette - közölte az adóhivatal sajtóosztálya.
2009. 06. 01. 08:21
Bajnai Gordon szerint nem lehet 2000 forintot sem elvenni a minimálbérből élőktől, ugyanakkor a minimálbéresek a jelenlegi rendszerben 1530 forint személyi jövedelemadót fizetnek havonta. A miniszterelnök szerint az eva emelése kizárólag az áfa emelése miatt szükséges, számszakilag azonban elegendő lett volna egy 3 százalékpontos emelés is.
2009. 05. 29. 14:47
A gazdasági visszaesés mértéke és annak üteme óvatossá teszi a kormányt az euróövezethez csatlakozás újabb céldátumának kitűzésével kapcsolatban - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Napi Gazdaságnak.
2009. 05. 28. 06:40
A „szuperbruttósítás” miatt legalább 90 805 forint lesz a minimálbér, s jövőre sem lesz teljesen adómentes. Ha hosszabb távon is marad a reformszövetségi irányvonal, 2011-ben járnak majd igazán rosszul a minimálbéresek.
2009. 05. 26. 17:33
Olvasói sztorik