adó

Levette Andorrát az adóparadicsomok "szürkelistájáról" az OECD, miután a kis pireneusi hercegség már néhány országgal aláírta a megfelelő egyezményeket az adózási adatok cseréjéről.
2010. 02. 25. 13:21
Az adózók mindössze fele támogat személyi jövedelemadója egy-egy százalékával civilszervezeteket vagy egyházakat. Az egyéni vállalkozóknak csütörtökig kell beküldeniük szja-bevallásukat, ekkor célszerű rendelkezniük egy százalékaikról is. A bevallás nem halasztható, az adakozás igen: legkésőbb május 20-ig.
2010. 02. 25. 06:30
Dataplex-ügy kapcsán sem érheti a Wallis csoportot az adóelkerülés vádja - ismételte meg a cég egy tavalyi sajtónyilatkozatát szerdán; a Wallis a közleményében leszögezte: a bíróság e témában már jogerősen kötelezte helyreigazításra a Magyar Nemzetet. Bajnai is perel.
2010. 02. 24. 17:41
Könyvelők, és az adóhivatal visszajelzései szerint sem volt fennakadás a januári szja és járulékbevallás teljesítésében, jóllehet egy szoftverfejlesztő cég közleménye ezt állította. A hír már több internetes portálon is megjelent.
2010. 02. 16. 12:30
Magyarország a világ 183 országa között a 122. helyen áll a vállalati adórendszer vonzereje alapján. Ezzel megelőzzük Kínát, a térségben pedig Szlovákia és Csehország után állunk közvetlenül - írja a Világgazdaság.
2010. 02. 16. 07:16
Az Alkotmánybíróság még nem tűzte napirendjére a tevékenységre jellemző kereset megvitatását. Pénteken esedékes tehát az első olyan járulék- és szja-fizetés a vállalkozóknak, amikor legalább a szokásos piaci érték figyelembevételével kell megállapítaniuk bérjellegű kifizetésüket. Meglepő új információkat találtunk az APEH idevágó közleményében.
2010. 02. 12. 06:30
Az ideiglenes iparűzéshez jelentős adminisztratív terhet rakott a jogalkotó. Az új szabály betartását nehezíti, hogy arra a napra eshet a bejelentési, bevallási és befizetési kötelezettség is, amikor magát az ideiglenes tevékenységet végzi a vállalkozó. Ez azt is jelentheti, hogy egy kofának naponta kell elektronikus jelentést tennie az APEH-nak.
2010. 02. 10. 06:30
Mintegy 5 százalékkal csökkentek az APEH által kezelt államháztartási bevételek tavaly az előző évihez képest, amiben a gazdasági válság mellett szerepet játszott az adóterhelés szerkezetének évközi átalakítása is.
2010. 02. 08. 16:29
Az APEH 2009 negyedik negyedévében 176 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt, a nagy adósok közül 107 vállalkozás, 69 pedig magánszemély. A legnagyobb adóhátralék 4,4 milliárd forint.
2010. 02. 04. 08:41
Az adóhatóságnak 2009 végén 1655 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 2955 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl - derül ki az APEH honlapján közzétett listákból.
2010. 01. 28. 19:08
Hamarosan lekerül az adóhatóság honlapjáról a vagyonadó-kalkulátor, s visszautalják az adófizetőknek a lakóingatlanok után már befizetett vagyonadót is.
2010. 01. 27. 14:32
Lehetséges vagyonadó Magyarországon, de már nem ebben a kormányzati ciklusban - derült ki Bajnai Gordon szerdai sajtónyilatkozatából. A miniszterelnök szerint a részben megsemmisített vagyonadó szolidaritást fejezett volna ki, míg az fn.hu által megkérdezett adószakértő szerint a teljes vagyon - s nem egyes vagyonelemek - adóztatása lenne igazságos.
2010. 01. 27. 13:13
Komoly HR-döntések idejét éljük az adóváltozások nyomán. Nem a legnagyobb, ám azért sokakat érintő dilemma például, racionális-e az ekhósoknak továbbra is adni az immár 25 százalékos adóval terhelt (korábban adómentes) juttatásokat?
2010. 01. 12. 13:20
Az állampolgárnak magának kell meghatároznia az ingatlanja forgalmi értékét, mindemellett ki kell számítania az adótörvény melléklete alapján a „számított értéket” is. Az APEH egyszerre gáláns és szigorú ajánlattal segít a nem ingatlanszakértő, de internetezni tudó adózókon. A kormány a luxusadó kudarcából igyekezett tanulni, ennek eredménye lett a sajátos szabályozás.
2010. 01. 11. 15:12
Az Alkotmánybíróság hétfőn kezdi tárgyalni a vagyonadótörvény alkotmányossági beadványait, és az első vagyonadó-bevallási határidőig, február 25-ig ígértek döntést. Érdemes kivárni a bevallással, mert kedvező döntés esetén lehet, hogy mégsem kell vagyonadót fizetni.
2010. 01. 11. 06:30
Ötödik nekifutásra az adóhivatal péntek délután elérhetővé tette honlapján a vagyonadó-kalkulátorát. A frissen élesített programot, s az „egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról” szóló törvény mellékletét (vagy az fn.hu kalkulátorát, avagy az APEH egy másik kalkulátorát) is használnia kell annak, aki biztosra akar menni az ingatlan vagyonadó bevallásánál.
2010. 01. 08. 18:25
Olvasói sztorik