Szórakozás

Repülő autó, amelynek földre és levegőre is van forgalmija

Amióta léteznek forgalmi dugók, azóta él az álom: bárcsak felemelkedhetne az autó a levegőbe átrepülve a közlekedési káoszt. Az álomból valóság lett. A Terrafugia cég megalkotta Transition elnevezésű autóvá alakítható sortrepülőjét. A jármű kicsi, szárnyai egy gombnyomásra simulnak a jármű oldalához, illetve nyílnak ki repülés előtt, vagyis: összeázva elfér egy garázsban is. A jármű első [...]

24.hu
fábry sándor

Fábry Sándor elsírta magát

Sztárdömpingre számíthatnak azok, akik július 2-án Balatonfüredre látogatnak, ahonnan a 42. Kékszalag mezőnye indul útnak. Fábry Sándor is rendszeres résztvevője a vitorlás küzdelemnek, ezért is sajnálta, hogy tavaly egyik hajón sem koptathatta a dekket. “Tavaly a Bamako-rali miatt nem tudtam indulni a Kékszalagon, az idén viszont a barátaimmal vitorlázunk egy jót a Béla Úr nevű [...]

24.hu
drog

Stohl jó zsaru lesz

A színész a Centrál Színház, Jó zsaru, rossz zsaru című kétszemélyes drámájában alakítja majd a keményebbik rendőrt, akinek élete egy rossz döntés miatt darabjaira hullik. A színház igazgatója és a darab rendezője, Puskás Tamás szerint a szerep úgymond „pofán csapta” Stohlt, annyira neki való, pedig még jóval a sorsdöntő baleset előtt bízta rá. A baleset [...]

24.hu
jennifer hudson

Jennifer Hudson először beszélt családtagjai meggyilkolásáról

Az Oscar-díjas színésznő úgy érzi, mintha akkoriban három vagy négy különböző életet élt volna. “Az egész olyan elmosódott, olyan szürreális volt. Magamon kívül voltam. Imádkoztam, miután felébredtem, és imádkoztam, mielőtt elaludtam.” A történtek feldolgozásban vőlegénye, David Otunga, és kisfia segített, aki tavaly augusztusban született. Miközben gyermekét neveli, sokszor eszébe jut édesanyja. “Nagyon jó anya volt. [...]

24.hu
Havas Henrik

Havas Henrik beszólt Gesztesi Károlynak

“Megkeresett A. József, hogy ő egy szervező, aki vidéki szállodáknak szervez programokat. Első alkalommal Bükfürdőre utaztam a feleségemmel, ahol mindössze egy órát kellett beszélgetnem vele a szálloda vendégei előtt, amiért cserébe ingyen tölthettük el ott a péntektől vasárnapig terjedő időszakot. Ez valamikor tavaly megismétlődött, amikor is Kalocsára hívtak meg egy ottani szállodába. Nos, ez az [...]

24.hu
britney spears

Britney Spears szíjjal veri gyerekeit?

A 28 éves popdíva felelős azért is – állítja Fernando Flores – hogy gyermeki ételallergiások lettek. “Britney Spears nem rossz anya, de sokszor nem felelősség teljesen gondozza a gyerekeket, s persze a keze is eljár néha.” – nyilatkozta a elbocsátott testőr. A hatóságok vizsgálatot kezdenek az ügyben, és kihallgatják Britneyt is, aki azonban nevetségesnek titulálta [...]

24.hu
Shakespeare

Shakespeare darabjaira több tejet adnak a tehenek

A 16. századi költő és színműíró művei “relaxálják” a csorda tagjait, az állatok így négy százalékkal több tejet adnak – számolt be a The Daily Telegraph. Kutatók korábban állították, a tehenek jobban tejelnek, ha lassú zenét játszanak nekik, a melódiák ugyanis csökkentik a bennük lévő feszültséget. Egy színházi csoport – bevallottan bizarr – kísérlet során [...]

24.hu
harry herceg

Harry herceg visszacsábítaná barátnőjét

Az idén 26 éves Harry, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, a brit trón harmadik számú várományosa és a 25 éves Chelsy, a modellalkatú, Zimbabwében született szőke dél-afrikai szépség hat évig ápolta meglehetősen viharos, szakításokkal és könnyes újbóli egymásra találásokkal tarkított románcát. A kapcsolat azonban brit sajtójelentések szerint mostanra teljesen kifulladt, és [...]

24.hu
nyugdíj

95 évesen ment nyugdíjba a postás

Reed az amerikai posta legidősebb dolgozójaként szerdán vonult nyugdíjba. Az egyik kaliforniai hivatalnál eltöltött 37 éves munkaviszonya alatt emelővillástargonca-vezetőként is dolgozott, és soha nem volt beteg. A nagyothalló és kissé már görnyedt matuzsálem a táplálkozására vezeti vissza lankadatlan munkabírását: görögdinnye, lúgos víz és napi egy hagymás szendvics majonézzel az, amire esküszik. “Ha az országban mindenki [...]

24.hu
kutya

Vizsgázniuk kell kutyáikból a gazdiknak

Tizenhárom harcikutyafaj tulajdonosának kell mostantól vizsgát tennie, amely bizonyítja, hogy képzettséget szerzett az állattal való bánásmód terén. A szabályozás érinti többek között a rottweilerek és a pitbull terrierek gazdáit. Azoknak a bécsieknek, akik már tartanak ilyen kutyát, 2011. június 30-ig van idejük a vizsga letételére, akik viszont a jövőben szereznek be ilyen háziállatot, három hónapon [...]

24.hu
bárdos andrás

Bárdos nem lesz új hírtévé vezetője

Az elképzelések szerint egy baloldali hírtelevízió jönne létre, amelynek vezetője a TV2-től elbocsátott Bárdos András lenne. A Tények korábbi műsorvezetője megerősítette a lapnak, hogy hallott a tévé elképzeléséről, de még semmit sem írt alá, ellenben több csatornával tárgyal. Miután a sajtó felkapta a hírt, Bárdos András a következő nyilatkozatot juttatta el az Országos Sajtószolgálathoz: „Az [...]

24.hu
kylie minogue

Kylie Minogue vizes ruhában pózolt

Az ausztrál származású szexi énekesnő bevallotta a Daily Mail bulvárlapnak, hogy hamarosan szeretne férjhez menni. „Sosem voltam az a lány, aki az esküvőről álmodozik. Azt hiszem, ennél jóval reálisabban látom a dolgokat, még ha minden újság címlapja az elbukott kapcsolataimmal is vannak tele. Egyszerűen csak szerencsétlen vagyok a szerelemben” – mondta a 42 éves Kylie [...]

24.hu
shakira

Shakira csokifüggő

Shakira az angliai Glastonbury fesztiválon bebizonyította, a csipőrázás jó módszer a csokis finomságok ledolgozására. A 33 éves kolumbiai énekesnő percek alatt hamisítatlan kolumbiai hangulatot teremtett a legendás, idén negyvenedik születésnapját ünneplő fesztiválon.

24.hu
tom cruise

Tom Cruise pénzeli testvéreit is

Tom Cruise első fizetéséből kifizette egyik húga egyetemi tanulmányait, a másiknak pedig vett egy autót. “Én fizettem az egyik húgom taníttatását. A másik kishúgom pedig segített nekem, amikor újságot hordtam ki, és mindig mondtam neki, hogy egy napom visszafizetem ezt neki. A Kockázatos üzlet után vettem neki egy kocsit” – mondta a Top Gun sztárja.

24.hu

Mobiltelefonnal buktatták le a perverz orvost

A kiskorúak egyike mobiltelefonjával lefilmezte, amint társa éppen kielégíti az orvost, a felvétel pedig egy 32 éves férfi kezébe került, aki hétezer euróra zsarolta meg az orvost. Így került az ügy a rendőrség figyelmének központjába is, hogy az orvos feljelentette zsarolóját, akit tetten értek és letartóztattak ezer euró átvételekor. Az ügyészek azután javasolták az orvos [...]

24.hu
krokodil

Krokodil keltett pánikot a német kisvárosban

Gross-Rohrheim rendőrkapitányságát csütörtök hajnali háromkor hívta fel egy helyi lakos, aki azt mondta a telefonban, hogy egy krokodilt lát az utcán. A hatóságok viccnek hitték a hívást, de ennek ellenére kivonultak a helyszínre, ott megdöbbenten látták, hogy a hüllő tényleg szabadon mászkál. A rendőrök igaz nincsenek kiképezve arra, hogy krokodilt tartóztassanak le, de bátorságukról tanúbizonyságot [...]

24.hu
vb

Csaknem 5 milliót ér a világ legdrágább vuvuzelája

A becses hangszer alapja a hagyományos műanyag tölcsér, amelyet a mester fehérarannyal és gyémántokkal díszített. Megalkotója szerint teljesen működőképes, és ugyanolyan hangos, mint “mezei” társai. Ára 17 ezer euró, azaz 4,8 millió forint.

24.hu
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.