Szórakozás

Csoda: kilenc napot élt túl egyedül a vadonban egy amerikai kamaszlány

Nem sok esély volt rá, hogy a 18 éves Giovanna Fuda élve kerül elő, miután július 24-én nyoma veszett a Washington államban fekvő Index nevű kisvárosban. A lányt azonban kilenc nap után megtalálták.

Giovanna Fuda, vagy ahogy mindenki ismeri, Gia július 24-én egy kávézóba indult az autójával a washingtoni Indexben. Az elhagyatott autóját másnap egy a közeli hegyekbe vezető autóút szélén találták meg. A hatóságok és önkéntesek azonnal megszervezték a lány keresését, de nyomát sem találták – írja a helyi sajtóra hivatkozva a Daily Star című brit bulvárlap.

Bár a keresők próbálták bemérni a lány telefonját, de nem jártak sikerrel, mert vagy a készülék merült le, vagy ott, ahol a lány volt, nem volt térerő. Gia eltűnésének harmadik napján a rendőrség azt közölte, hogy bűncselekmény állhat az ügy háttérben. Egyheti eredménytelenség után a hatóságok feladták a keresést.

A lányt kilenc nappal később, véletlenül találták meg egy mély vízmosás mellett, nem messze Seattle-től. Gia úgy maradt életben, hogy a patakból ivott vizet, és bogyókat evett. A hatóságok közleménye szerint a lányt kórházba szállították, az állapota stabil.

Kiderült, hogy a lány eltűnésében nem volt szerepe bűncselekménynek. Csak annyi történt, hogy Gia autójából kifogyott az üzemanyag, ő pedig eltévedt, miközben egy benzinkutat keresett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik