Szórakozás

Lakatos Márk: Adta magát, hogy jogra jelentkezzem

Lakatos Márkot a Megasztár stylistjaként ismerte meg az ország. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy eredetileg nem ezt a szakmát nézte ki magának.

Lakatos Márk megváltoztatta a külsejét - Fotó!
Egészen szembetűnő a változás.

Érettségi után a Színművészeti Egyetemre jelentkezett, mivel már általános iskolásként is színdarabokat rendezett osztályában.

 Nagyon komolyan vettem. Nagy Ervin barátommal is sok előadást csináltunk, 18–19 éves koromban például a Szkéné színpadán. Színész akartam lenni, de utólag azt látom, hogy rendezőnek kellett volna jelentkeznem. Nem szerepeltem túl jól a felvételin, gátlásos voltam, ezért nem vettek fel

– mesélte a Borsnak adott interjújában a stylist, aki azt is elmondta, hogy ezek után adott volt, hogy jogászként tanul tovább.

Kitűnő voltam magyarból, történelemből és nyelvekből. Maximális pontszámmal vettek fel oda. Közben idegenforgalomban is dolgoztam, és elnyertem egy ösztöndíjat az idegenforgalmi főiskolába, ami Madridban volt. Később pedig Pécsett végeztem filmtörténetet és filmesztétikát

– nyilatkozta Lakatos, aki végül Nagy Ervinnek köszönhetően került be a magyar divatvilágba, mivel a színész mutatta be neki Gryllus Dorkát, aki elhívta őt egy fotózásra.

De hogy vajon meddig dolgozik még ebben a szakmában? Senki nem tudja, hiszen a Konyhafőnök VIP döntőseként még az is lehet, hogy séfnek áll.

(Kiemelt kép: Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik