Szórakozás

Megyeri Csilla: Nem azért fogok gyermeket szülni, mert ez a társadalmi elvárás

Megyeri Csilla a Mokka vendégeként arról mesélt, hogy hogyan élték meg párjával, Molnár Zsolttal az Ázsia Expressz kalandjait.

Ázsia Expressz: Megyeri Csilla kipakolta a melleit, hogy fuvart kapjon Vietnámban
A rusnyázásáról elhíresült celeb a felsőjét felhúzva könyörgött az ázsiai autósnak.

A pár úgy érzi, hogy a műsorban való részvétel valóságos terápiaként hatott rájuk. Molnár szerint kapcsolatukból már nem is hiányzik más, csak egy gyerek, amire viszont párja még nem érzi felkészültnek magát.

Nyilván, ha eljön az ideje és úgy fogom én is érezni, akkor jön a baba

– mondta Megyeri a műsorban, aki úgy érzi, hogy benne van a hiba, viszont szülni csak akkor szeretne, ha valóban készen áll rá.

Nem azért fogok gyermeket szülni, mert ez a társadalmi elvárás

– nyilatkozta a műsorvezető, aki azt is hozzátette, hogy talán az önmegvalósítás az, ami miatt még nem érzi magát készen az anyai szerepre.

Molnár Zsoltot telefonon kapcsolták az adásba, aki elárulta, hogy a műsor előtt párja megígérte neki, hogyha megnyerik a versenyt, akkor közösen gyereket vállalnak.

 

(Kiemelt kép: TV2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik