Szórakozás

Utoljára szerepel az Éjjel-Nappal Budapestben Alexa

24.hu
24.hu

2017. 11. 07. 14:29

Kedden este utoljára látható az Éjjel-Nappal Budapestben az RTL Klubon Alexa, aki közel 5 évig szerepelt az egyik legnépszerűbb napi sorozatban.

Én ettől az 5 évtől mindent megkaptam, amit egy ember megkaphat ahhoz, hogy biztos alapokon induljon a felnőtt élete. Például szerelmet, egy olyan társat, aki nagyon sokáig része volt az életemnek. Amikor elkezdtem a forgatásokat, akkor töltöttem be a 20. életévemet, szinte a legfiatalabb voltam a csapatban és azt hittem, hogy körülöttem forog a világ, de aztán rájöttem, hogy nem így van

– kezdte a mongol származású sorozatszereplő.

Fotó: RTL Klub

Az itt töltött időszak volt az igazi gyerekkorom, itt nőttem fel igazán, megtanultam alkalmazkodni, közösségben élni. Sokkal megértőbb, türelmesebb és befogadóbb lettem. Rengeteg dolog van, amit sohasem felejtek el. Például a két klip forgatásomat, amiket nagyon élveztem és amelyeket szerencsére már több millióan láttak az interneten. A folytatásban is szeretnék a zenével foglalkozni és persze az X-Faktorban is láthatnak majd a nézők

– mondta Alexa.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.