Szórakozás

A Barátok Közt színésznőjét óriási meglepetésként érte a lánykérés

Nyári Dia közel két hete számolt be arról, hogy szerelme a világ egyik legromantikusabb városában, Párizsban megkérte a kezét. Most pedig minden részletet elárult a Best magazinnak.

Megkérték a Barátok Közt színésznőjének kezét
Nem is akárhol. Párizsban volt a lánykérés.

Kiderült, hogy a Barátok Közt színésznője nem is párjával utazott Franciaországba. A párizsi kiruccanás egy csajos program volt a barátnőjével, amikor barátja egyszercsak megjelent az Eiffel-toronynál és feltette a nagy kérdést.

Ez egy “Igen” #thebestmoment #shesayyes #paris #menyasszonyomvan

Kovács Dániel (@danielkovacs5) által megosztott bejegyzés, 2017. Okt 28., 03:35 PDT

Egyik nap, a barátnőm kérésere – mint kiderült, nem véltelenül – az Eiffel-torony környékén sétáltunk, amikor Dani váratlanul kilépett elénk, és csak ennyit mondott: ‘Helló, lányok!’. Finoman szólva is, meglepődtem, hiszen épp előtte beszéltünk telefonon, és azt mondta, dolgozik. Délután hármasban beültünk koccintani egy bárba a Moulin Rouge mellett, majd Dani repült is vissza Budapestre.

– mesélte Nyári Dia, aki később azt is megtudta, hogy vőlegénye mindent jó előre leszervezett, sőt még az édesapjától is megkérte a kezét.

Mint kiderült, nem csak a barátnőmet avatta be a tervébe, hanem a szüleimet is, ugyanis előbb aputól megkérte a kezemet, majd anyu segített neki gyűrűt választani.

A fiatal pár egyelőre nem tudja, hogy hol tartják az esküvőt, hiszen egyikük családja Győrben él, míg a másik fél rokonsága egri, abban azonban már megegyeztek, hogy csak 2019-ben állnak oltár elé.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik